A szúnyogok gyérítésének lehetőségei: viszkető problémák, amik megoldásra várnak

Ha nincs zöldár a Dunán, júliusra, akkor is annyi szúnyog van esténként, hogy „harapni lehet” őket. Ha zöldár is lett volna, akkor meg pláne, de mindenki tudja, hogy mire jön a vigalom, és alkonyatkor hömpölyög a tömeg a nagyszínpadhoz, hogy ehessen a kenyérből és láthassa a cirkuszt, már nem kell félnie senkinek a szúnyogoktól. Mert a város megrendelésére egyik délután egyszer csak imbolyogva megjelenik a sárga színű kukacbombázó és lepermetez mindent, amit csak ér, köztük a szúnyogokat is.

Az idén vigalom se lesz és a szúnyogirtó repülő sem fog megjelenni. A két dolognak nincsen köze egymáshoz, mert a légi szúnyogirtás nem csak Vácott, hanem az egész országban, sőt az egész unióban befejezte ténykedését. Mielőtt még bárki félremagyarázná, el kell, hogy mondjam, azért lett leállítva a permetező repülő ténykedése, mert amivel meghintette a várost felülről, attól nem csak a szúnyogok, hanem sok más rovar is elpusztult, sőt a tavak halaira és a kétéltűekre is veszélyes volt.

Mert odáig OK, hogy kiírtja a szúnyogokat és nem kell vakargatni a fejünket és egyéb testrészeinket, de ha azokat a rovarokat is kiírtja, akik a beporzásért felelnek, akkor a zöldségek, gyümölcsök nagy részétől is elbúcsúzhatunk, és mivel a méhek is áldozatul esnek a vegyszernek, a méz is elérhetetlenné válik. (Így is egyre nagyobb gond van a méhek egészségének megőrzésével.) Sajnos ezeknek a parányi hasznos élőlények még így, hogy betiltották a szúnyogpermetezést, így is egyre kevesebb esélyük van arra, hogy ne pusztuljanak ki az urbanizáció hatásaitól.

Na jó-jó, ezt nem nehéz felfogni, de azért még mindig ragaszkodnánk ahhoz, hogy az ember sötétedéskor, amikor elindul a szúnyoginvázió, a harminc fokos kánikulában ne kelljen hosszú nadrágot és olyan felsőt felvennie, amin nem csípnek át a szúnyogok, hogy egy kicsit élvezhetnénk is a nyarat anélkül, hogy hólyagosra csípnének minket a szúnyogok.

Lehetőségek azért vannak és szerencsére kötelezettségek is, ami talán felveti a szúnyogok gyérítésének lehetséges módját. Az elmúlt évtől nem az önkormányzat, hanem a katasztrófavédelem felel a szúnyogirtásért, ami esetünkben szárazföldi vegyi irtást jelent. A lehetőség adott, de könnyű belátni, hogy az irtásnak ez a formája mennyivel problémásabb, mint a repülőgép adta lehetőség. Mert a repülőgép minden területet bepermetezett, (ez az előnye és a hátránya is) a magán- és a közterületeket egyaránt, azokat is, amiket a szárazföld közlekedési eszközeivel nem lehet megközelíteni. Gondolok itt a vizes élőhelyekre a Duna-parton, ahonnan visszavonult a víz, de még hagyott maga után nedves területeket. Ha ezeket esetleg az illetékesek megközelítenék, amik el vannak kerítve, ki kellene hagyniuk. Arról nem is beszélve, ami felett átrepült a gép, azt lepermetezte, függetlenül attól, hogy az illetékesek egyáltalán tudtak e róla, hogy van a városban olyan nedves élőhely.

Persze a katasztrófavédelem lepermetezheti a megközelíthető területeket, de ahhoz talán tudni kellene, hogy mik azok, hol tenyésznek a szúnyogok. Sőt erre az önkormányzat is ráerősíthet és a közterületeken, Duna-parti területeken elindulhat az irtás, de sajnos a szúnyogok nem olyan tisztességesek, hogy ha őket az Újhegyi út mentén kiirtották, az Ambró Ferenc utcából nem fognak átrepülni az Újhegyibe. A szúnyogok két kilométert is képesek repülni a jobb megélhetés érdekében, sőt passzív módon a Duna menti szélben öt-tíz kilométert is megtehetnek. Vagyis a Sződligeten kiirtott szúnyogok helyébe érkezhetnek váciak.

Nem hiszem, hogy rendelkezik a katasztrófavédelem azzal a pontos szúnyogtérképpel, ami alapján célirányosan tudná irtani őket, mint ahogyan azt sem tudom elképzelni, hogy a Duna menti elzárt és magára hagyott ingatlanokon, megközelíthetetlen susnyásokban felcseperedő szúnyogokkal mit lehetne kezdeni.

Még mielőtt nagyon belemennénk, jelzem, hogy a szárazföldi irtás jelenlegi vegyszereinek szelektivitása sem igazán meggyőző és tervbe vették azok korlátozását is.

De mielőtt mindenki viszketni kezdene, azért van optimális megoldás, ami a szúnyogok biológiai gyérítésében rejlik. Ennek az a lényege, hogy a szúnyogok potenciális élőhelyeit kell ellátni azokkal a fehérje alapú (és nem toxikus) speciális anyagokkal, amik abban nyújtanak segítséget, hogy nem hagyják a szúnyogokat kifejlődni.

Ez így első hallásra optimálisnak tűnik, mégis vannak buktatói.

A legnagyobb visszatartó erő, hogy ennek költségigénye nem jár az önkormányzatoknak és a katasztrófavédelem sem fakultatív módon kezeli a problémát, vagyis meg kell fizetni a szert és azt is, aki a gyérítést végzi. És persze, nem lehet vele várni a vigalomig. A potenciális szaporodó helyeket jó előre tavasszal fel kell térképezni és még a szúnyogok fejlődési időszaka előtt el kell látni a gyérítő anyaggal, ami nem hagyja őket kifejlődni, mert különben marad a hagyományos módszer, mint most, vagyis, ha kifejlődnek irthatjuk őket.

A biológiai irtáshoz a város lakosságának is (az elmúlt napokban próbáltam beszerezni a csodaszert, de a váci gazdaboltokban nem hallottak még róla) partnernek kell lennie, mert a magánterületeken is vannak potenciális szúnyogtelepek ahová a hatóság nem megy be kezelni azt, és nem csak Vácban kell gondolkozni, hanem legalább a Duna-parti szomszédainkkal még időben, tavasszal össze kell fognunk, hogy mire eljön az idő, eredményesek lehessünk.

Ez ismét egy új lecke a városnak. A biológiai gyérítésről már lekéstünk, maradt a nem túl szerencsés szárazföldi vegyszeres irtás, amihez ha rendelkezne a város szúnyogtérképével és a megfelelő szervezettséggel, a lakosságot is meg tudnák esetleg szólítani, akkor lenne esély arra, hogy 21. századi ember módjára ha úgy érezzük, kiülhessünk a teraszra beszélgetni a világ dolgairól anélkül, hogy be kellene öltözni nyakig, vagy befújni magunkat szúnyogírtóval, ami talán a szúnyogcsípésnél is veszélyesebb az emberre, vagy egyszerűen csak dühösen csapkodnunk kellene, miközben a világ olyan szép és tele van lehetőségekkel, …csak éppen mi nem élünk vele. ♦