Elhunyt Németi Miklós, a Vác FC főszurkolója

Július 15-én délután, 51 éves korában elhunyt Németi Miklós. A városban sokak által csak „Mixi”-ként ismert vasutas bő 30 évig volt a Vác FC főszurkolója, de még annál is régebb óta kitartó és hűséges támogatója. Ahogy gyengébben szerepelt a csapat, a sok otthon maradt szurkoló ellenére ő nem pártolt el a csapattól, végig élte a Váccal az éveken át tartó NB II-es és NB III-as szezonokat is.

Az elmúlt évtizedek során a meccsekre kilátogató emberek rendszeresen találkozhattak vele, beleértve a klub legsikeresebb és gyengébb időszakait egyaránt. 1991-től a legtöbb bajnoki, Magyar Kupa-, Intertotó kupa-, KEK, UEFA Kupa és BEK-mérkőzésen is jelen volt, ami közben belföldön végig járta a csapattal az egész országot. Mint, ahogy egy korábbi vele készített interjúból is kiderül „[…] a nyugati határszélen fekvő Lipóttól kezdve a déli Tompán át a keleti Kislétáig mindenütt megfordultam. Sok esetben éjjel még dolgoztam a vasúton, de reggel már indultam is az országos túrára, így jutottam el Makóra, Tuzsérra, Hévízre és Akasztóra is.” De minden bizonnyal a legnagyobb élmény a bajnoki cím ünneplése lehetett, amikor a városháza előtt, a bajnokcsapat edzője, Csank János még a nyakkendőjét is neki adta.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  53 év után léptek a váci kajakos örökébe

Ezalatt, a klub történelmében több korszakot is magába foglaló időszak alatt a klubvezetés támogatását is élvezve nem csak Magyarországon, hanem több külföldön játszódó mérkőzésen is élőben szurkolt a játékosoknak. Felvállalva a vonattal általában 3-4 napos túrákat, megfordult a csapattal Groningenben, Párizsban, Kratovoban (Macedónia), Ceské Budejovice-ben és Staraturaban (Szlovákia) is. Mint mesélte: „A Magyar Rádió riportere, a néhai Molnár Dániel pedig Macedóniában a Szileksz Kratovo elleni meccsen, 1995. augusztus 24-én megkérdezte, hogy „mi a fenét keresünk itt?” Annyira meg volt lepődve, hogy találkozott velünk, hogy bemondta a rádióban, hogy a két váci drukker sikeresen megérkezett Macedóniába!”

„Mixi” büszke volt rá, hogy a legtöbb helyszínen ott tudott lenni a csapattal, amit különböző ereklyékkel meg is háláltak neki az évek során. Így is növelte az ezekből, illetve régi újságokból álló, Vác FC-vel kapcsolatos jelentős gyűjteményét. Ameddig volt ereje, addig kitartott a váci csapat mellett, kijárt a meccsekre és bízott benne, hogy előbb-utóbb ismét felvirágzik a váci labdarúgás. ♦

14 napos próbaolvasás!
Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments