Ismét nagy siker volt a Régi Zenei Napok rendezvénysorozata

Július 10-én este virtuóz, igazán impozáns koncert programmal zárult a 37. Régi Zenei Napok eseménysorozata: a közrádióban és televízión is élőben közvetített hangversenyre természetesen zsúfolásig megteltek a Fehérek temploma pad- és pótszéksorai.

A Filharmónia Magyarország és a Váci Egyházmegye társrendezésében megvalósult programsorozat záró eseményének bevezetőjeként a műsorközlő ezekkel a szavakkal tolmácsolta a résztvevő művészek, hallgatók köszönetét:

„Egy gyönyörű hét után érkeztünk el a zárókoncerthez. Egyszer minden jó véget ér, így a 37. Régi Zenei Napok most lezárul. De biztató a mesterkurzusokon oktató mesterek, a hallgatók egyöntetű véleménye, hogy ez csodálatos pár nap volt. Kiemelendő az is, hogy mindezt immár hagyományosan itt Vácott rendezi a Filharmónia Magyarország, és hát a fiatalok, a tanárok, a programok közönségének tagjai ismét azt tapasztalhatták, hogy a püspökség nagyszerű társrendezője, a város nagyon jó helyszíne, házigazdája ennek az eseménysorozatnak. Hálásak lehetünk az itt élőknek a szívélyes fogadtatásért. Úgyhogy már most mondhatjuk, hogy találkozzunk ugyanitt egy év múlva!”

A zárókoncerten a Helsinki Barokk Zenekar és a Vashegyi György vezette Purcell Kórus egy több szerző kompozícióiból álló úgynevezett pasticcio-passió összeállítást adott elő, Aapo Häkkinen vezényletével, szólót énekelt Kovács Ágnes, Benno Schachtner, Megyesi Zoltán, Najbauer Lóránt.

Felütésként Varga László atya, a Váci Egyházmegye zeneigazgatója, a székesegyház karnagya is köszöntötte a művészeket és a közönséget, s röviden összefoglalta a koncertmű művészettörténeti tudnivalóit.

„A mi urunk Jézus Krisztus kínszenvedésének és megváltó halálának eseményeit ma este Graun – Bach – Telemann: Pasticcio passiójának hangjain elmélkedhetjük át. A mű a 17. századi olasz opera akkori gyakorlatához hasonlóan több különféle szerzőtől származó zenei alapanyagot kapcsol egybe. Ez az egyházzenei összeállítás 1750-ben született. Kottája legalább négy szerző műveit tartalmazza, de lehet, hogy ötét is. A barokk muzsika, a korális zene felemelő hatása, ünnepélyes áhítata révén Jézus Krisztus most is, személyesen megjelenik köztünk, magához ragadja a szívünket, és közben a megváltó szívével együtt az idő is megáll, ugyanakkor megnyílik az örök élet” – fogalmazott Varga László.

1750-ben állt össze az az egyházzenei pasticcio, melynek kezdőtétele nyomán „Wer ist der, so von Edom kömmt?” (Ki az, aki Edomból jön?) címmel jegyzett kottája legalább négy szerző zenéjét tartalmazza. A negyvenkét tételből álló mű címadó nyitótétele, valamint a rákövetkező korál G. Ph. Telemann virágvasárnapi kantátájának saroktételeiből ered. Három tétel J. S. Bachtól származik (a 19. a 127. kantátából, a 20. egy ismeretlenebb műből, a 39. viszont Kuhnau egyik művének bachi átdolgozása). A mű gerincét adó 31 szám (2-31. és 33.) C. H. Graun „Ein Lämmlein geht trägt die Schuld” című passiókantátájából került át. A fennmaradó öt koráltétel szerzőjéül Bach vejének, J. C. Altnickolnak merült még fel a neve, aki a mű egyik előadását vezette és valószínűleg jelen volt annak 1750 nagypéntekjére eső, Bach felügyelte bemutatóján. Az összeállított művet később Bach idősebb fia, Carl Philipp Emmanuel is előadatta, ami az ő hagyatékából került a Berlini Állami Könyvtár ritkasággyűjteményébe. ♦