Jó tanácsok kánikulai védekezéshez

Túl vagyunk már egy igen embert (és állatot) próbáló kánikulai időszakon, de biztosra vehető, hogy továbbiakra is fel kell készülni – ezúttal ehhez szedtünk csokorba néhány jó tanácsot.

„A nyári hőség kapcsán tudnunk kell, hogy az embert próbáló kánikula a kedvencek szervezetét is alaposan terheli. A lakásban tartott kutyák esetében még nem is annyira nehéz a helyzet, hiszen ott maximum arra fontos figyelni, hogy a kedvencek fekhelyét ne a klímaberendezés, ne a ventilátor közvetlen közelébe helyezzük el, hogy a rájuk jövő hűvösebb levegőtől nehogy megfázzanak, hiszen ők is ugyanúgy képesek megfázni a klímától, mint mi, emberek. Alapvetően azonban számukra a lakás hűvöse az egy kellemes menedéket tud kínálni a nagy melegben” – kezdte tájékoztatóját dr. Balogh Béla, a Kedvenc Állategészségügyi Központ tulajdonosa, vezetője.

Hozzátette: ugyanakkor nagyon megfontoltan, adott egyedeknél különleges óvó praktikák alkalmazásával ildomos megejteni a sétáltatást, futtatást.

„Először is: az aszfalt rettentő mértékben fel tud hevülni a nyári melegben, akár 50-60 °C fokra is, és a kutyusok érzékeny talpbőrének ez nagyon fájhat, akár égési sérülést is okozhat a kisebb testű, vékonyabb bőrű fajták egyedeinél. Úgyhogy azt javaslom, hogy mindenképpen füves, földes helyre célszerű vinni sétálni-futtatni a kedvenceket, ha már mindenképp déli időszakban is kell menni, a kistestű kutyákat a gazdik akár ölben is átvihetik egy-egy aszfaltos szakaszon, amíg újra enyhébb talajra nem érnek. A nagyobb kutyusoknál pedig ilyenkor jobb autóval kivinni futtatni a kedvenceket valamilyen árnyasabb, nem aszfaltos helyre. A séta a déli időszakban a lehető legrövidebb időt vegye igénybe, de még a kora este sem a legideálisabb, mivel csak fokozatosan enyhül a hőség, leginkább a hajnali, kora reggeli időszakban javallott a sétáltatás” – mondta a szakember.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Matkovich Ilona bejelentette az Összefogás Vácért polgármester- és képviselő-jelöltjeit

Kiemelte, hogy különösen a kerek fejű, kerek, nyomott orrú kutyák esetében nagyon fontos az elővigyázatosság a hőguta elkerülése érdekében, mivel nekik igen kicsi a hőleadásban főszerepet játszó orr nyálkahártyájuk felülete.

„Az ilyen kutyusokkal lehetőleg teljesen kerülni kell a nagy melegben való sétáltatást-futtatást. Továbbá jó megoldás lehet akár vizes kutyaruhával kivinni őket, a télen használt gúnyájukat átnedvesítve rájuk adva sokat könnyíthetünk a helyzetükön” – javallotta az állategészségügyi központ vezetője.

A kertben tartott ebek esetében dr. Balogh Béla jó szívvel ajánlotta a gazdik figyelmébe a különböző korszerű párakapukat, szavai szerint ezek – különösen picit árnyékos helyen – nagyon nagy mértékben tudják csökkenteni a hőmérsékletet helyileg.

„Amire nagyon fontos odafigyelni, hogy amennyiben teljesen betonos kennel a lakhelye a kedvencnek, akkor a beton állandó locsolása, nedvesen tartása olyan veszélyt rejt magában, hogy a víztől felpuhult talppárnát kikezdheti, tehát arra célszerű odafigyelni, hogy ne tocsogjon egész álló nap ez a kis udvar” – adott egy újabb jó tanácsot a szakember.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Ismét a gyermekek védelme volt a téma a városházán

Autós utazáskor is fő az elővigyázatosság

Amennyiben nem klímás autóval utazunk nagy melegben, nagyon fontos megelőzni, hogy a kutyusok kidugják a fejüket a leengedett ablakon, ugyanis nagy sebességnél egyrészt rovarok csapódhatnak a szemükbe, másrészt pedig a huzat hallójáratgyulladáshoz, vagy akár kötőhártyagyulladáshoz tud vezetni.

Kaphatók már különböző oldalablakra szerelhető rácsok, ezek hasznosak tudnak lenni, illetve a nyirkos ruhával való takargatás is jó megoldás.

Fontos, hogy időnként megálljunk egy kis pihenőre: itatásra, röpke egészségügyi sétára.

Mi a teendő hőguta esetén?

A hőgutát onnan lehet felismerni, ha a kedvenc folyamatosan rendkívül erősen liheg, mozgása egyenetlenné, viselkedése zavarodottá válik, súlyos esetben teljesen elfekszik a kutya és a környezetéről tudomást sem véve csak zihál, liheg, szabad kézzel érintve is feltűnően forró a teste, hőmérővel mérve akár 41-42 fokra is felhevülhet.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Marton Zsolt megyéspüspök tárlatvezetése szombaton - Memento 30

Nagyon fontos, hogy ilyen esetben a kutyát azonnal el kell hozni a napról, nem szabad azonnal jéghideg vízbe dobni, ezzel locsolni, mert hát nem vasból vannak, amit edzeni kell.

Lehetőleg a végtagok felől és inkább csak langyos vízzel locsolgatva kell elkezdeni megpróbálni visszahűteni a kutyusok túlzottan felhevült testét, illetve jótékony hatású lehet a gyakran cserélt vizes lepedős vagy törülközős borogatás.

Mindazonáltal a lehető leghamarabb meg kell próbálni állatorvoshoz jutni a hőguta-gyanús kedvenccel.

Sajnos a hőguta esetében egy későbbi idegrendszeri károsodás visszamaradása mindenkor fennállhat, mert a nagyon magas hőmérséklet óhatatlanul károsíthatja az agysejteket.

Tehát sokkal nagyobb hangsúlyt kell fektetni a megelőzésre, mert a gyógykezelés kimenetele igen esetleges. ♦

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest

0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments