Tokió helyett Szegeden villogtak a váci evezősök

Július 22. és 25. között került megrendezésre a Szegedi Nemzeti Kajak-Kenu és Evezős Olimpiai Központban Magyarország 2021. évi Felnőtt, Utánpótlás, Para, Amatőr és Masters Evezős Országos Bajnoksága, ahol több váci sportoló is megmérettethette magát. 

Az időpont szempontjából sanyarú sorsra jutottak az országos futam evezősei, hiszen az olimpiai játékok megindulásával nem őket övezte a sportszerető közönség figyelme. De ha nem is megkülönböztetett érdeklődés közepette, a Vácot reprezentáló versenyzők kitettek magukért és kiérdemelték, hogy az ötkarikás versengések mellett is ejtsünk róluk néhány szót. Hiszen ha csak a korosztályos és a mix versenyszámokat nézzük a Vác Városi Evezős Club növendékei nem kevesebb, mint 30 érmet gyűjtöttek össze, míg a felnőttek 5 aranyat, 3 ezüstöt és 2 bronzot hozhatnak haza.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Jövőálló hivatások, személyre szabott figyelem: benéztünk az Apor Vilmos Katolikus Főiskolára

A legeredményesebb váci versenyző ezúttal is az a Galambos Péter volt, aki esetében azt mondhatjuk, hogy csak sajnálhatjuk azt, hogy most éppen ráért erre a megmérettetésre. Hiszen talán túlzás nélkül kijelenthető, hogy csak azért nem éppen Tokióban küzd a lehető legjobb eredmény eléréséért, mivel az ő száma, a könnyűsúlyú egypár nem található az olimpiai programban. Így „csak” hazai bajnoki címeinek sorát bővíthette tovább, miután mind a normálsúlyú, mind a könnyűsúlyú egypárevezős versenyszámot is megnyerte és Fenyődi Tamással párban úgyszint elsőként ért célba a könnyűsúlyú kétpárevezősök mezőnyében.

További aranyérmet a férfiak közül egyébként a normálsúlyú kétpárevezősök számában Ács Kristóf és Bácskai Máté, illetve a Varga Tamás, Bácskai Máté, Ács Kristóf, Ujhelyi Mihály által alkotott négyes érdemelt ki. Míg Kosztrub Tamás, Privári Mürschberger Domokos, Pálfai Csikó Bálint, Fenyődi Tamás négyese ezüstérmes lett, Ujhelyi Mihály és Szklenka Bence pedig a dobogó harmadik fokát érte el normálsúlyú kétpárevezősként.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Szeretettel köszöntjük a 95 esztendős Tamás Pált

De mellettük a női szekció is ért el sikereket, hiszen a női könnyűsúlyú kétpárevezősöknél másodikként ért a célba a Bóka Sára, Csepel Zsófia duó, akik Kiss Lara Blankával és Zöld Annával a könnyűsúlyú négyeseknél is ezüstérmesek lettek. ♦

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest

0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments