A céges buli

A helyi ipari vállalkozás egy nyilvános céges rendezvénnyel kedveskedik a falu lakóinak. A település művelődési házát bérelték ki. Messziről látszódnak a cég nevével ellátott logók, a bejáratnál lufikat és reklámtollakat osztogatnak a cég irodista alkalmazottai. Délután kezdődik az esemény, de a cégvezető asszony kis késéssel érkezik kolléganőjével, volt még egy fontos megbeszélésük. A művelődési ház melletti sörsátorban már javában falatoznak, iszogatnak a falubeliek, mikor begördül az udvarba a sötétkék luxusterepjáró. A rendezvényszervező nő eléjük siet és kissé hajlongva köszönti őket. Zavartan próbál poénkodni: merre voltak, már azt hittük nem is jönnek. Senki nem nevet. Értekezletünk volt, szól oda a cégvezető két telefonhívás között, amíg kivesz pár dolgot a SUV csomagtartójából. Átadja a céges ajándékkosarakat a rendezvényszervezőnek és segédjeinek, majd a már lecsukott csomagtartó ablakában nézi a tükörképét. Térdig érő szoknyáját húzkodja (mint mindig, ha zavarban van), tenyérrel a reggel beszárított haját emelgeti alulról mindkét oldalt. A másik kezében a folyton csörgő telefonja rezeg.

Összesúgnak a háta mögött a falusi asszonyok, hogy mi az a SUV. Eszjúví, mondja halkan az egyik tájékozottabb ötvenes hölgy, megbíznak benne, hiszen jógaoktató, azok meg nyugodt emberek. Aha, mondják a többiek, nagyon gyanús név ez egy autónak, régebben egyszerűbb volt, hogy Trabant, vagy Robur. Lada, meg, hogy Zsiguli. De ilyet, hogy SUV, ezt nem tennék ki az ablakba, amúgy meg nem érdekli őket.

Négy kereke van, egy kormánya, egyre megy.

Mivel fontos az egészség, az eseményen vérnyomásmérést lehet végeztetni a kitelepült egészségfejlesztési iroda jóvoltából. Az egyik férfivendég (a cég portása) néhány korsó csapolt sör után óránként méreti a vérnyomását. A hatodik sör után EKG-t és vérvételt követel, úgy kell lebeszélni. A cég üzemorvosa áll mellé bárgyú mosollyal, vállát hátulról bizalmasan átkarolva kíséri vissza a büfésátorhoz a lelkes munkaerőt egy kis konyakozásra.

Az ebédnél (körömpörkölt, vagy tonhalsaláta között lehetett választani) az üzletasszonynak a helyi polgárőrség vezetője magyaráz fontoskodóan a közbeszerzések sajátos rendszeréről, így próbál imponálni a nőnek. A nő közben meghatódva nézi a közelben ácsorgó tűzoltóparancsnokot és a korábban lopva együtt eltöltött szerelmes órákra gondol. Az asztallapnyi szőrös hát simogatásáról, a szeretkezés részleteire emlékszik. Az üzletasszony Martinit iszik lendületesen, mint mindig, ha lazítani támad kedve. Ebédeltetés után tombolahúzás következik, tele az egyik asztal az ajándékokkal. Gyerekjátékok, üveg borok, vásárlási utalványok a helyi használtruha kereskedéstől, vip-kuponok babauszodába, néhány doboz bonbon, fakanálkészlet, fitnessbelépők, nem egészen világos okból két szatyor üres műanyag vállfa. Utóbbiakról kiderült, hogy csak véletlenül tette az asztalra az egyik takarítónő, ha már ott voltak az ajándékszatyrok a vállfákkal, lendületből azokat is kisorsolták. Az egyik dobozba az üzletasszony irigye és rosszakarója (az egyik takarítónő) lejárt szavatosságú makrélakonzervet csempészett, amit aztán pont ő, a takarítónő nyer meg. A tombolahúzás közben a cégvezető és közvetlen beosztottjai kedélyesen megisznak egy üveg Martinit. Megvárják, hogy az utolsó ajándék (belépő a közeli vadasparkba) elkel, majd a főnökasszony egy hirtelen és nem várt ötlettől vezérelve feláll, szoknyáját húzkodja, odamegy a technikai személyzethez. Elkéri a mikrofont, zavartan krákog, majd lakodalmas nótákat kezd énekelni, hogy mire megérkezik a mulatós sztár, mégis történjen valami. Energiaitalos dobozokon ritmusra kocognak a díszes műkörmök. Megcsúszik a refrén minden fényesre borotvált, egymáson keresztbe tett női combon.

A HR osztály külön asztalnál ül, a csapat egyik fele lenézi a vezérasszonyt, a másik fele tiszteli. Egyikük, aki túl sok tehetségkutatót nézett a tévében azt kiabálja a mellette ülőnek két sörböffentés között: a nyávogó főnöknő hangja nem biztos, hogy találkozik a közönség igényeivel. Nem sokkal később, mulatós férfizenész ad playback fellépést. Az első szám előtt megtapsoltatja a közönséget, amit néhányan nem értenek, hiszen még semmit nem láttak a produkcióból és a fellépőt se látták még életükben. Hogy meg ne szólják őket a lelkesen tapsoló falubeliek, ők is csattogtatják tenyereiket, nem annyira meggyőződésből, közben hunyorogva körbe-körbe néznek.

Többen inkább csak a távolból figyelik az eseményeket, a kapun kívülről. Igazából nem kíváncsiak rá, de eljöttek, hátha történik valami érdekesség, meg amúgy is meg kell nézni a falusi ismerősöket: ki mit vett fel, ki mennyit ivott, ki kit ölelgetett, vagy nézett rá csúnyán, mennyire köményezte el a szakács a pörköltet. Lesz miről beszélni a postán, zöldségesnél, a háziorvosi rendelő steril, feszes szagában.
Az egyik asztalnál A4-es lapra sietősen ráírta egy hivatalnok, hogy „VIP vendégek”, majd kitette az egyik legközelebbi asztalra a hangfalépítménytől, viszont legközelebb a büféhez. Így miután a túlvezérelt hangerő levitt minden szemöldököt, szemfestéket, fogzománcot és szájrúzst, a vip-vendégek a büfé felé tendálnak. Az üzletasszony a hatodik Martini után random módon, kissé hamiskásan, de annál lelkesebben, szintén nem tisztázott okokból immár poprock-slágereket énekel két műsorszám közötti szünetben. Üzleti és politikai ellenfelei külön asztaloknál ülnek kissé távolabb a színpadtól. A főnökasszony előadása közben többször összedugják fejüket, hogy szabad-e ilyet, nem engedhetné meg magának. Közben a cég alkalmazottjai lufikat osztogatnak és reklámtollakat. Ezek jelentős része az asztalokon marad, a buli végén úgy szedi majd össze a takarító. Az unokái örülni fognak a lufiknak, és lesz mivel felírni a bevásárlólistákat. Húsz évre elegendő golyóstoll kerül majd a háztartásba, lesz mivel jegyzetelni, hogy párizsi, csirkefarhát, babkonzerv, zöldségek, tészta a levesbe. Bor a papának.
Kissé távolabb az eseményektől a helyi nyugdíjas klub tagjai ülnek. Örülnek az ingyen ebédnek, az ingyen műsornak. A nénik megbeszélik a zöldségpucoló szerszám részleteit, amit egyikük nyert a tombolán, megremegnek a szemölcsökből kinőtt évtizedes őszes szőrszálak a nosztalgiától, régen minden jobb volt. Büszkék arra, hogy a cégvezető üzletasszony nagyobbik lánya színésznek tanult. Néhányan azt sejtik, híres színésznő lett. Arról nem értesültek, hogy csupán egy tévés lábgombareklám főszerepéig jutott a lány filmes karrierje és azóta már gépészmérnöknek tanul mérsékelt sikerrel.

A faluban élő helytörténész is részt vesz a céges rendezvényen. Természetéből fakadóan imád szerepelni. Nem bírja sokáig, két mulatós sláger között elkéri a mikrofont, majd felajánlja a közönségnek, hogy ingyen bemutatja a helyi nevezetességeket. Mivel vannak többen is, akik, nem idevalósiak. Az egyik, már spicces önkéntes tűzoltó javasolja a kocsmát, de hamar lehurrogják. Mivel épp búcsú van a parkban, arra is elmennek. Néhányan leszakadnak a csoportból és lelépnek egy suttyom céllövöldézésre, stikában dodzsemeznek egyet, mert az jól vezeti a feszültséget. Abból meg van bőven faluhelyen, évtizedes, évszázados lelki sérülések, családi viszályok, egymásra mutogatások, urambocsá’ odaköpdösések, kutyamérgezések és a családi kapcsolatok egyéb szándékos félrefűszerezései. A helytörténész bőségesen megmutatja a helyi emléktáblákat, amiket a valamikori, a faluban élt, vagy született hírességeknek állítottak az évtizedek során. A végére már csak négyen maradtak körülötte, azok is inkább csak szánalommal vegyes udvariasságból. A rendezvény végét tűzijáték zárja, a SUV anyósüléséről a távozni készülő üzletasszony még épp látja az első elpukkanó rakétákat és arra gondol, mikor fog neki megtérülni ez a céges buli. Aztán átszól a sofőrnek (aki ezúttal a szőrös hátú tűzoltóparancsnok), hogy indulhatnak. Közben a közeli hotelszoba kulcsát keresi a táskájában. ♦