A hétvégén Dunakanyar Kupa a Városi Sportcsarnokban

A hétvégén kerül megrendezésre a Vác Városi Sportcsarnokban a Dunakanyar Kupa, mely során négy női kézilabda csapat készül fel a 2021/22-es bajnoki kiírásra, köztük a Váci NKSE kéziseivel. 

A váci egyesület honlapjáról értesülhettünk róla, hogy augusztus 20 és 21 között Vác fog otthont adni annak a kis bajnokságnak, aminek a résztvevői a hazai alakulat mellett a IUVENTA Michalovce, az MTK Budapest és a Vasas SC.

Pénteken a délután három órakor kezdődő MTK Budapest – Vasas SC és az ötkor kezdődő Váci NKSE – IUVENTA Michalovce találkozót izgulhatják végig a kézilabdának azon szerelmesei, akik 1000 forint ellenében kiváltják azt a napijegyet, ami mindkét mérkőzés megtekintésére feljogosítja őket. Majd ha másnapra is kedvet kaptak egy újabb belépővel ellátogathatnak a hasonló időpontokba kezdődő elődöntőre és döntőre is

A koronavírus elleni védettség igazolása a védettségi igazolvány bemutatásával történik, a védettség tényének ellenőrzése pedig a sportrendezvény szervezőjének a feladata! A tizennyolcadik életévét be nem töltött személy életkorát személyazonosító igazolványával kell igazolnia!
A beléptetés minden esetben azzal kezdődik majd, hogy a személyzet ellenőrzi, van-e szurkolóinknál védettségi kártya, valamint személyazonosításra szolgáló arcképes igazolvány. Ezek együttes megléte szükséges ahhoz, hogy tovább engedjék Önöket.
A sportrendezvény szervezője köteles annak a nézőnek a beléptetését megtagadni, valamint a belépését megakadályozni, aki a koronavírus elleni védettségét vagy az életkorát e rendeletben meghatározott módon nem igazolja – tették hozzá. (Forrás: vacinkse.hu) ♦

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest

0 hozzászólás
legújabb
legrégebbi legnépszerűbb
Inline Feedbacks
View all comments