A Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusra készültek a váci egyházi énekesek

A napokban szabadtéri énekpróbára lehettek figyelmesek Vác belvárosának járókelői. A DOM előtt készülődött a Váci Székesegyházi Kórusiskola Tanári Énekkara és a Váci Székesegyház Szent Cecília Kórusa a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus Kossuth téri bíborosi miséjére.

A Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus egy világméretű ünnepségsorozat, melynek az Eucharisztia, azaz az úrvacsora megismerése és tiszteletének elmélyítése a célja. Az első ilyen eseményt 1881-ben rendezték meg Lille-ben, azóta pedig korunk egyik legjelentősebb és legtöbbeket megmozgató egyházi ceremóniájává nőtte ki magát. Ennek a sorozatnak lesz a következő, 52. állomása Budapest szeptember 5 és 12 között.

Mindehhez pedig úgy kapcsolódik a városunkban zajlott énekpróba, hogy Varga László OMCE igazgató vezetésével a Váci Székesegyházi Kórusiskola Tanári Énekkara és a Váci Székesegyház Szent Cecília Kórusa is énekelni fog és részt fog venni a Kongresszus Kossuth téri bíborosi miséjén. Az énekeseket még Marton Zsolt megyéspüspök is meglátogatta, főpásztori áldását adva szolgálatukra. (Forrás: Váci Egyházmegye facebook) ♦

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  A táj portréja - Tükörkép

 

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest

0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments