A tavalyi siker után idén sem maradhatott el a KedvesKÉK tábor

A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztálya még 2020-ban hívta életre a KedvesKÉK elnevezésű programot, melynek keretében gyermektáborok szerveződtek szerte a megyében. A programsorozat célja volt, hogy a járvány miatt kialakult helyzetben segítsék a rendőrség dolgozóit, gyermekeiknek pedig élményekkel teli kikapcsolódást nyújtsanak – írja a police.hu.

A Váci Rendőrkapitányság munkatársai -a tavalyi sikerek tudatában- 2021 július és augusztus hónapban -két turnusban- is megszervezték a tábort. Az ellátogató 22 gyermek pedig nem maradt program híján.

A rendőrök lévén gyerekekre optimalizált, érdekes bűn- és balesetmegelőzési elméleti- és gyakorlati foglalkozásokon lehetett részt venni. De mellettük a Váci Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság is kivette részét a táborozók szórakoztatásából és kipróbálhatták a tűzoltók által használt szakfelszereléseket, beülhettek a tűzoltóautóba. Míg a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság Kutyás Szolgálata az ebek speciális képességeinek bemutatásán túl, a felelős állattartásra is felhívta a figyelmet. Később pedig a Magyar Honvédség Altiszti Akadémiáján is látogatást tettek a gyermekek. Részt vettek sport- és alaki foglalkozáson, és megismerkedhettek a Honvédség felszerelésével.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Ismét örökbefogadó és sétáltató nap szombaton a Zöld menedék telephelyein

De az egészségmegőrzés sem maradt ki a repertoárból, a Váci Egészségfejlesztési Iroda munkatársai az egészséges táplálkozásról tartottak előadást a résztvevőknek, Magyar Vöröskereszt Pest Megyei Szervezetének „Hősképzőjén” pedig igazi elsősegélynyújtókká kupálódtak a gyermekek.

Mindemellett több erdei- és városi kirándulás, sok-sok játék színesítette a programokat. A Pest Megyei Balesetmegelőzési Bizottság, a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács, valamint a NÉBIH támogatásával hasznos, saját biztonságukat szolgáló ajándékokat is magukénak tudhatnak a lurkók. ♦

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest

0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments