Az ügyészség előtt a lovakat elgázoló férfi esete

A váci nyomozók befejezték a nyomozást egy 29 éves férfi ügyében, aki a gyanú szerint dühében gépkocsijával 9 lovast megkergetett, majd szándékosan nekiment 4 lónak – írja a police.hu.

Egy 40 éves lovasoktató tett feljelentést 2020. szeptember 19-én este, mivel a felügyeletére bízott nyolc kiskorú lovagoltatása közben Rádon egy fekete gépkocsi útjukat állta. Kikerülni nem tudták, csak a repceföldön keresztül, amit a 29 éves sofőr sérelmezett. Megengedhetetlen hangnemben kiabált a nővel a fiatal lovasok előtt, nyomatékosítva, hogy az az ő földje.

Előzetes szóváltás után a férfi beugrott a kocsijába, kövér gázzal a kilenc lovas után hajtott, majd nekiment négy lónak. Csipke és Sárkány olyan sérüléseket szenvedett, amelyek orvosi ellátás hiányában maradandó egészségkárosodást is okozhattak volna. A dühös férfi a jószágok sérüléseivel közel 250 ezer forintos kárt okozott.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Rács mögött a szüleit és nagyapját terrorizáló férfi

A váci nyomozók felkutatták a férfit, aki kihallgatásán a terhére rótt bűncselekményt tagadta, és a gyanúsítás ellen panasszal élt. Először nem tett vallomást, később részletesen taglalta verzióját, ám továbbra is tagadta a kilenc lovas megkergetését valamint azt, hogy a szándékosan a lovaknak hajtott.

A Váci Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztálya a 29 éves férfival szemben 4 rendbeli aljas indokból elkövetett súlyos testi sértés bűntette kísérletének, állatkínzás vétségének, valamint rongálás vétségének megalapozott gyanúja miatt folytatott eljárást befejezte, az ügy iratait átadta az ügyészségnek. ♦

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest

0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments