Csatlakozik a legszegényebb településeket felkaroló országos programhoz Beer Miklós alapítványa

2019-ben alakult meg a Beer Miklós nyugalmazott váci megyéspüspök által vezetett Szent Ferenc Szegényei Alapítvány. Azóta számos betegeket és fogyatékosokat támogató akciót tudhatnak már a hátuk mögött, most pedig úgy döntöttek, hogy csatlakoznak a legszegényebb településeket felkaroló országos felzárkóztató programhoz is. A Magyar Máltai Szeretetszolgálattal együttműködve kezdték meg működésünket Ságújfalun.

Az elmúlt időszakban munkatársaink ideiglenes jelenlétponton dolgoztak, miközben adományozóinknak és önkénteseinknek köszönhetően zajlott Jelenlétházunk felépítése is az önkormányzattól vásárolt területen. Egy komfort nélküli vályogház újult meg sokak erőfeszítéséből – fogalmaznak honlapjukon. – Az épület vizesblokkal bővült, ahol tisztálkodási és mosási lehetőséget biztosítunk majd a rászorulóknak. A közösségi helyiségben konyhát és babasarkot is kialakítottunk.

Az elmúlt időszakban Ságújfalun negyven családdal építettek ki napi kapcsolatot. Gyermek- és kismama foglalkozásokat indítottak, kiskert programba kezdtek, tűzifát, tartós élelmiszert, használt számítógépeket és ruhákat osztottak, valamint gyűjtést szerveztek egy leégett családi ház újjáépítésére. 2021. augusztus 24-én megnyitott Jelenlétházuk alapítványuk munkájának egy fontos állomása. Mostantól munkatársaik itt várják és fogadják mindazokat, akiknek segítségre van szükségük.

Beer Miklós az ez alkalommal szervezett ünnepségen arról beszélt, egyikünk sem maga választotta, hol szülessen. Akkor válunk felnőtté, ha ezt mindennapi kapcsolatainkban is megértjük és megéljük, és a szeretetben találkozunk egymással. Jézus ezt az utat mutatja, nekünk pedig őszintén és önzetlenül egymás szemébe nézve kell feltennünk a kérdést: „Mit tehetek érted?” (Forrás: szentferencszegenyei.hu) ♦

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments