Ez most méhlegelő vagy sem?

Akkor ez az a méhlegelő ugye? Hallatszott az egyik járókelőtől a Március 15. tér egyik tulipánágyása mellett, ahol a tavaszi tulipánokra csak a felmagzott száraik emlékeztettek, melyek itt ott kiálltak a körülötte elburjánzó gyomok közül. Szakértői szemekkel nézelődtek és boldogan konstatálták, hogy igen.

Én is felfigyeltem, mert mostanában ez nem csak divatos, hanem hasznos dolog is, hiszen méhek és más hasonló rovarok helyzete igencsak megpecsételődött, aminek továbbélési lehetőséget ad egy-egy olyan parkrész, ahol rovar porozta vadvirágok nőnek, vagy olyanokat telepítenek. Már én is megörültem, hogy íme, mi ebben elől járunk.

Amikor közelebb mentem elszomorodtam, mert a tulipán szárak mellett a vadon nőtt zsurlókat pillanthattam meg, amik ugye nyitvatermőként nagyon messze állnak a rovarok beporzásától, de nőtt ott számtalan olyan egyszikű, mint a tarack, amik mindenhol felbukkannak, ahol nem kezelik a virágágyásokat és mivel nem növény, hanem szél porozta növények, semmi szükség a méhecskékre a fennmaradásukhoz.

Szemlélődésem nem járt eredmény nélkül, megtaláltam a virágágyásban az egyetlen virágzó növényt, ami a méhekre várt. Ez nem volt más, mint a „csattanó maszlag”, ami a daturához hasonlóan élénk illatú, nagy fehér virágot növeszt. A szépséghiba a történetben, hogy azért száműzik ezeket a fehér virágokat a közterületekről, mert olyan alkaloidákat termelnek (gyógyszeripari alapanyagnak kiváló), amik egy gyerek számára, akinek megtetszik a tüskés gömb alakú termése és megkóstolja, veszélyes lehet.

A járókelők örömmel mentek el, és konstatálták, hogy a méhek túlélésével kapcsolatban minden OK, én meg rájöttem, hogy ez nem méhlegelő, hanem csak még nem rendezték a tulipánok elvirágzása óta az ágyást és elburjánzott a gyom.

Sokan azt hiszik, hogy azzal, ha úgy hagyjuk a parkot és nem nyírjuk le a füvet abból méhlegelő válik. Pedig nem így van, a parlagfűtől kezdve a többi gyomnövény, amik elkezdik kiszorítani az eddig kezelteket ugyanis sokkal életrevalóbbak, mint a kultúrnövények. És amik ott kinőnek egyáltalán nem biztos, hogy olyanok lesznek, amik a rovarokat vonzzák magukhoz.

Vácott sokszor emlegetik az osztrák kisvárosokat, amikhez szeretnénk hasonlítani. Pont egy ilyen osztrák kisváros egyik parkjában (angol és nem a főtéri barokk parkban) találtam egy nagyon szépen elkülönülő parkrészt, ahol csodálatosan összeválogatott, színes mezei növények virítottak, és csak úgy dongott a beporzást végző rovaroktól. Ha ők is magukra hagyták volna, nekik sem lett volna ilyen színpompás a méhlegelőjük, mert magától az urbanizált környezetbe nem találtak volna el ezek a mezei virágok. Ők a tér bizonyos részére tudatosan telepítették ezeket a beporzó barát növényeket és ahogy láttam gondozták is, és nem hagyták magukra, mint a ligetben a fű közül méteresre nőtt gyomokat.

Persze ott a lehetőség, és a példaképnek választott osztrák kis város. Ha nekik sikerült talán nekünk is menni fog. ♦