Idén is nagy siker a Váci Nyár

Június végétől augusztus utolsó hetéig tart városunk idei legnagyobb turisztikai-kulturális programparádéja, a Váci Nyár. A már eddig is sok érdeklődőt vonzó eseménysorozat ezen a hétvégén érkezett a feléhez, így még nagyon sok izgalmas és érdekes program vár a váciakra és a városunkba látogatókra – írja a vac.hu.

A június 25-től tartó nyári kavalkád „legmagasabb” nívóját egyértelműen a Duna-parti óriáskerék biztosítja a közel 30 méteres csúcspontjával. A Vigalom Light hétvégéjén (július 23-25.) különösen sokan gyönyörködhettek az építmény nyújtotta panorámában. A korzó gasztronómiai és szórakozási kínálatán kívül a rendezvények fő helyszíne a felújított és teltházzal avatott Pannónia Ház a Sajdik Gyűjtemény páratlan gazdagságával. A kedvezőtlen időjárás miatt – elsősorban óvatosságból – pár előadás ugyan áthelyezésre került a művelődési házba, ám jellemzően nagy érdeklődés mellett került sorra az épület udvarára tervezett programokra.

Az előzetes tervek szerint a hétvégékre koncentrálódtak a döntő részben ingyenesen látogatható események, melyeknek további helyszínként a Főtér és a Fehérek temploma adott méltó környezetet. Az idén második alkalommal megrendezett „Vác a Tiéd!” már nem csak a városházával történő ismerkedést, hanem egy belvárosi ismerkedő sétát és egy panorámabuszos városnézést is kínált elsősorban új váci polgártársainknak, családjuknak és persze a gyermekeknek.

Becslések szerint a múlt hét végéig mintegy három tucat programra várták az érdeklődőket és ezeken jóval többen, mint 6 ezren vettek részt. A hátralévő hetekre tervezett program jó eséllyel ezt a számot jelentősen növelheti majd, hiszen az önkormányzat által tavasszal meghirdetett pályázatra beérkező jelentkezők fellépései továbbra is kitöltik minden hét záró három napját.

A részletes kínálat a Váci Nyár programfüzetben, városunk intézményeinek honlapján (vac.hu; mimk.hu; visitvac.hu) és több Facebook-oldalon is megtalálható, így csupán néhány a várhatóan nagy sikerű eseményekből.

A következő pénteken a Vác Civitas kamarakoncertje várja az érdeklődőket a Pannónia Házba, majd másnap a délelőtti Csukás István: Ágacska című előadás után este ismét koncertekre kerül sor. Augusztus 15-én este nyolctól a Dunakeszi Szimfonikus Zenekar a klasszikus muzsikától a kortárs zenéig vonultatja fel repertoárját Csillaghullás éjszakája címmel.

Az augusztus 20-i Konstantin téri Szent István-napi városi ünnepség után a Zenepavilonnál Tóth Gabi lép fel műsorával. A hét zárónapján pedig a Ferences templomban dr. Bednarik Anasztázia DLA orgonahangversenyében gyönyörködhetnek a látogatók. A hónap utolsó hétvégéjének kínálatából a pénteki színházi előadás (Móricz Zsigmond: Szerelem), majd a vasárnapi Váci Civitas Szimfonikus Zenekar Pannónia-udvaron hallgatható koncertje emelkedik ki.

Vác Város Önkormányzata a szervezők, közreműködők nevében szeretettel vár mindenkit a programokra és jó szórakozást, élménygazdag kikapcsolódást kíván! ♦

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest

0 hozzászólás
legújabb
legrégebbi legnépszerűbb
Inline Feedbacks
View all comments