Letartóztatták a testvérét vascsővel bántalmazó férfit

Pest megyei nyomozók kezdeményezték annak a 34 éves férfinek a letartóztatását, aki vascsővel hallgattatta el bátyját a gyanú szerint – írja a police.hu

Július 31-én késő este egy fejsérült férfi érkezett a váci kórházba, ahol az őt ellátó orvosok nyilvánvalóan rákérdeztek arra is, hogy mi történt vele. A 48 éves szokolyai férfinak a története, miszerint elesett azonban nem volt hihető a személyzet számára, sokkal inkább bántalmazás nyomait vélték felfedezni, igy bejelentést tettek.

Gyanújuk be is igazolódott, miután a férfi a kiérkező rendőröknek később bevallotta, sérülése keletkezésének körülményei nem úgy történtek, ahogyan azt korábban vázolta, valójában öccse fejbe vágta.

Elő is állították a 34 éves testvért, aki beismerő vallomást tett. A police.hu közlése szerint azért támadt vascsővel az előzőleg italozó bátyjára, mert már nem bírta elviselni kötekedő, agresszív viselkedését. Kétszer sújtott le, az első ütés a sértett védekezésként felemelt karját, a második a fejét találta el, amitől a földre esett. Miután a többi családtaggal hazakísért áldozat vérzése nem csillapodott mentőt hívtak hozzá, így került kórházba.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Váci és Vác környéki rendőrségi hírek

Az őrizetbe vett 34 éves férfi ellen életveszélyt okozó testi sértés bűntettének megalapozott gyanúja miatt folytatja le a további eljárást a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság Vizsgálati Osztálya, egyben kezdeményezték letartóztatását. ♦

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest

0 hozzászólás
legújabb
legrégebbi legnépszerűbb
Inline Feedbacks
View all comments