Liszka Roland: Keserédes második helyezés Parádon

Tombol a nyár, és a motorsport szakágak még éppen csak visszatértek a szünidőből, de a váci Liszka Roland ott folytatta, ahol a pihi előtt abbahagyta. A Laller Racing Dakar Team fiatalja a Magyar Enduro Bajnokság parádi fordulóján ördögi tempót diktálva újabb dobogót söpört be, de mégsem maradéktalanul elégedett.

Roland tízperces büntetést kapott, ennek hatására pedig lecsúszott az összetett és a kategóriája első helyéről is:

„Az első körben volt egy hosszú szakasz, amikor is egy patakmederben kellett végig gurulnunk, itt kezdődtek a bonyodalmak. Harmincadmagammal elnéztem egy kanyart, és eltévedtem, amiért tíz perces büntetés lett a jutalom. Sajnálom a dolgot, mert remek tempót futottam, és ha ez nincs, az első nap végén mindössze fél másodperc hátránnyal, másodikként várhattam volna a folytatást. A velünk egy időben és térben zajló szlovák bajnokság jó pár versenyzője is hasonlóan járt, de ők jobban jöttek ki a helyzetből, mert a szlovák versenyigazgató nem büntette meg őket.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Labdarúgás – Remekül kihasznált emberelőny

A történtek fényében a vasárnapnak extra motiváltan vágtam neki, és szerintem jól is sikerült, még úgy is, hogy hibáztam az enduro mért szakaszon. Végül a napi összetettet tíz másodperc előnnyel megnyertem, de sajnos a büntetés miatt behozhatatlan hátrányba kerültem, így ezúttal az abszolút győzelem elmaradt, és meg kellett elégednem a kategória második helyével.

A verseny után nagyon bántott a rám kirótt büntetés, de később higgadt fejjel végig gondolva arra a következtetésre jutottam, hogy legközelebb jobban oda kell figyelnem. A szabály az szabály, tanultam ebből az esetből. Még nagyon fiatal vagyok ebben a szakágban, így előfordul, hogy hibázok, de hiszem, hogy minden nehézség azért történik, hogy erősebben és komplexebb versenyzőként jöjjek ki belőle! Zárásként szeretnék gratulálni a győzteseknek és a helyezetteknek, a szervezőknek pedig köszönöm, hogy ezekben a nehéz időkben is lehetőséget biztosítanak a versenyzésre! ” – nyilatkozott elszántan Liszka Roland, aki ezen a hétvégén sem pihen, hamarosan ismét nyeregbe pattan majd. ♦

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest

0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments