Megkezdődött az útépítés a Horgásztói utcában

A héten a nyílt beszerzési pályázat útján nyertes kivitelező megkezdte a Horgásztói utca Amur utca és Déli utca közötti szakaszának útfejlesztését – írja a vac.hu.

Az elmúlt időszakban fenntartói, lakossági és önkormányzati finanszírozásban megújult többek között a vasútállomás közelében lévő, parkolásra alkalmas terület, a Gödöllői úton található vasúti átjáró útszakasza, a Zichy és a Zöldfa utcai, valamint a Budapesti főúti járda egy-egy része, és a Duna-parti kerékpárút jelentős szakasza. Aszfaltréteget készíttettek az Akó utca elhanyagolt részén, a Beniczky utca egy szakaszán, a Nemzetőr úton és a Bajcsy-Zsilinszky utcában. Kijavították a veszélyes úthibát a Csányi körút Honvéd utcai kereszteződésében, illetve akadálymentessé tettek több járdavéget is. Útfelújításnak köszönhetően lett biztonságosabb a Szent Mihály dűlőben, a Bán Márton utcában és a Gombási út egy részén a közlekedés. Ezúttal pedig a václigeti utcára kerül sor.

Mint azt a választókörzet önkormányzati képviselője, Kiss Zsolt elmondta, a tervezési és kivitelezési munkákra az idei költségvetésben különítettek el 10 millió forintot, majd a júniusi rendeletmódosítás során – melyet csak a 4 kormánypárti képviselő nem támogatott szavazatával – újabb 10 milliót csoportosítottak át. Az alpolgármester köszönetet mond az érintett terület lakóinak is, mivel ők mintegy 6 millió forinttal járulnak hozzá a megvalósításhoz.

A több mint 200 méteres útszakasz aszfalt burkolatú lesz, melyhez tározó-párologtató árok kerül kialakításra, fagyálló szegélykövekkel. ♦