„Megöllek, nehogy sikítsál!” felkiáltással raboltak ki egy 85 éves nőt Szentendrén

Egy órán belül felkutatták és elfogták a szentendrei rendőrök azt az 51 éves nőt, aki „Megöllek, nehogy sikítsál!” felkiáltással fellökött, fojtogatott, majd kirabolt egy idős asszonyt a Duna parton – írja a police.hu.

Augusztus 10-én egy délután fél három körül befutott segélykérés után rendőrök lepték el azt a szentendrei helyszínt és környékét, ahol egy 85 éves nőt raboltak ki. A támadó két aranygyűrűt, pénztárcát és egy bankkártyát vett magához áldozatától, miután hozzálépve beszélgetésre és sétálni invitálta, majd a vízpart egy néptelen, erdős, bokros részén ellökte. Fölé térdelt, fojtogatta és fenyegette, majd átkutatta a megfélemlített asszony táskáját. Zsákmányával elmenekült, de búcsúzóul még azt hajtogatta: „Ha elárulod valakinek, akkor is megöllek!”

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Rács mögött a szüleit és nagyapját terrorizáló férfi

Az 51 éves T. Ambrusné nem tétlenkedett sokáig, nem sokkal később már meg is próbálta használni az eltulajdonított bankkártyát egy helyi üzletben, illetve a két aranygyűrűt is továbbadta 42 ezer forintért egy zálogháznak. Ezek a nyomok is megkönnyítették volna a már névvel és fotóval keresett nő utáni hajtóvadászatot, de a környék átfésülése közben egy járőr magát a rablót is megtalálta egy sarki kebabosnál.

Az eset legzavarbaejtőbb része csak ezután következett. Ugyanis az őrizetbe vett nő nemcsak szimplán tagadta a bűncselekmény elkövetését, hanem egyenesen azt bizonygatta, hogy az idős asszony séta közben megcsúszott, elesett, majd nekiadta 10 ezer forintját és a két gyűrűjét. Állítása szerint még ő volt megijedve, hogy miért adja neki ezeket és ijedtében elszaladt.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Vonat elé hajtott egy autós a vácrátóti átjáróban

A rendőröket természetesen még úgyse győzte meg ez a történet, hogy elvileg az elkövetés idején még néhány szem nyugtató is volt a szervezetében, ezért van, amire nem emlékszik… Az őrizetbe vett nővel szemben rablás bűntettének megalapozott gyanúja miatt a további eljárást a Szentendrei Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztálya folytatja le, egyben kezdeményezték letartóztatását. (Kép: police.hu) ♦

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest

0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments