Újabb Kolodko szobor Budapesten

Az utóbbi időben a különböző médiumok által gyakran emlegetett, váci kötődésű Kolodko Mihály újból letette névjegyét az ország fővárosában. Ezúttal a L’ecsó, Pixar-rajzfilmből ismeretes patkányt formázta meg.

Az országos ismertségnek örvendő gerillaszobrász nem először helyezett el kis szobrot Budapest utcáin. Utolsó két műalkotása Ferenc Józsefet és Mr. Bean mackóját, Teddyt ábrázolja. Az előbbi szoborra a korábban az uralkodó nevét viselő Szabadság hídnál bukkantak rá, utóbbi pedig a Harmincad utcában található Brit Nagykövetség falára került fel. De nemrégiben a váciakat is megörvendeztette, hiszen egyből három alkotással rukkolt elő városunkban, mint ahogy erről a Váci Napló is beszámolt.

Amint kiderült a hír, hogy a híres patkány, Remy szobra valahol elhelyezésre került, a szobrász követői egyből a keresésére indultak. Az első tippek arról szóltak, hogy valószínűleg a mese helyszínéül is szolgáló, Franciaországhoz kötődő helyen kell keresni, tehát például valahol a Francia Intézet környékén. Nem is kellett túl sok időnek eltelnie, hamar megtalálták az Erzsébet híd budai hídfőjének az északi oldalán a rakpartnál. (Kép: Kolodko Art facebook) ♦

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest

0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments