Beteglátogatók szakmai napja Vácon

A Váci Egyházmegye immár tizenhét éves Kórházlelkészi Szolgálata szeptember 4-én tartotta 27. közösségi napját. Érkeztek vendégek az Esztergom-Budapesti és az Egri Főegyházmegyéből, a Debrecen-Nyíregyházi és a Pécsi Egyházmegyéből is – írja a magyarkurir.hu.

A napot a Varga Lajos váci segédpüspök által bemutatott szentmise nyitotta meg Nyúl Viktor pécsi és Faragó Artúr váci kórházlelkész és a nigériai Henry Nnaemeka Ugokwe koncelebrálásával. A zenei szolgálatot két lelkigondozó, Szita Tamásné és Brazda Judit látta el. Homíliájában pedig a püspök azt hangsúlyozta, hogy a lélek gyógyulására a testi betegségek ellenére is van lehetőség, akkor is, ha a beteg fizikailag nem gyógyítható. Jézus is gyógyított betegeket, ezeknek a csodálatos gyógyulásoknak jelképes üzenete is volt.

„A lelkigondozói tevékenység speciális oldala az Istennel, Jézussal és egymással való kapcsolódás, melynek eredménye a kiengesztelődés és a szentáldozás szentségének megélése. Imádság, szentségek vétele, Jézussal való bensőséges kapcsolat, szentekkel való közösség – ezáltal juthatunk el az üdvösségre. Ha el akarjuk érni a végső gyógyulást Istenben, érintkezzünk minél többet a szenttel, és érezzük feladatunknak ehhez eljuttatni a betegeinket is” – mondta Varga Lajos.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Decemberben indul a Váci Tél programsorozat

Ezt követően Káposztássy Béla, katolikus pap, teológus Szépség és silányság, érték és értéktelenség: Mit üzennek szentképeink és emléktárgyaink? című előadásában művészetről és giccsről beszélt, majd Bubrik Miklós görögkatolikus pap és felesége, Bubrik-Johan Viktória az ikonok szimbolikájába vezették be a résztvevőket. Végül Faragó Artúr kórházlelkész Életünk képei – több van benne című előadásával gyakorlati tanácsokat is kapott a hallgatóság arra vonatkozóan, hogy hogyan használhatók fel saját képeink, emlékeink, tapasztalataink az önkéntes munkában, hogyan kerülhetünk általuk közelebb a betegekhez, szenvedésükben, illetve hogyan tudunk empatikusak lenni, lelki vigaszt nyújtani.

A Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszushoz kapcsolódva az előadások között az Oltáriszentségről szóló énekek szólaltak meg a püspöki palota dísztermében. (Kép: korhazlelkesz.hu)♦

14 napos próbaolvasás!
Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments