Biztosította helyét a jövő évi csapatban Galambos Péter

„Szuper formában, és közepes lendülettel vágtam neki az év utolsó evezős versenyének! Azzal, hogy elmarad az októberi világbajnokság, nehéz volt motiváltan készülnöm erre a „kicsi” versenyre” – írta ki facebook oldalára Galambos Péter váci evezős, aki a motivációhiány ellenére ezúttal is hozta a tőle már megszokott sikereket a velencei válogató futamokon.

A hétvégén Velencén bizonyíthatott a váci evezőssport kiválósága, méghozzá nem is a saját mezőnyében. A normálsúlyúak között állt rajthoz, annak reményében, hogy a jövő évi csapathajók valamelyikében helyet nyerjen magának. De mint kiderült ez sem okozott semmi fajta problémát számára. Pénteken az egypárevezős rangsoroló versennyel kezdtek, ahol az időfutam során egyből ő bizonyult a leggyorsabbak, ezzel továbbjutva a középfutamba. Majd a döntőbe kerülés se okozott nagyobb problémát, bár fej-fej melletti küzdelmekkel, de itt is elsőként végezett.

A fináléban szintén nagyon jól ment az evezés. Végig Bácskai Mátéval versengett, aki a rajtot követően rögtön az élre állt és diktálta a tempót. A futam során végig második helyen utazott a váci versenyző, egyre inkább bebiztosítva a pozíciót a cél közeledtéig, végül meg is szerezve a második helyet.

„Máté rajt-cél győzelmet szerzett, melyhez ezúton is gratulálok! Nekem az ezüstérem jutott, amivel elégedett vagyok; egy lépéssel közelebb a szűk válogatott keretbe való kerüléshez!” – értékelt Galambos.

Szombaton a kétpárevezős válogató zajlott, ahol a váci evezős oldalán Szabó Márton foglalt helyet. Itt már valamivel nehezebb volt a feladat, délelőtt egy helyosztó előfutam során egy erős kezdést követően az élről vissza is csúsztak a 3. helyre, így izgatottan kellett várniuk a folytatást.

„Délután jött a döntő. Az utolsó futam, az utolsó 2000 méter, az utolsó verseny idén. Amit úgy vártam!
A rajtban mindenki egyszerre robbant ki, de talán mi vezettünk egy hajszállal. Ahogy haladtunk előre a pályán, centiről centire csúsztunk el a hazai dubló-mezőny veretlen csapatától, a Bácskai Máté – Ács Kristóf duótól. A sorsdöntő második ezer méteren aztán tovább tudtuk növelni az előnyünket Marci bitang erejének is köszönhetően! (Én még ilyet nem éreztem, hogy “kirántják” alólam a hajót)” – emlékezett vissza Galambos a sikeres futamra.

A célba végül 5 másodperces előnnyel érkeztek meg, biztosítva maguknak a helyet a csapatban, csakúgy, mint a dobogón végző másik két csapat. Gratulálunk Péternek a sikeréhez! (Forrás: Galambos Péter Kisgalamb facebook) ♦

NAPLÓ+ előfizetés!
Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments