Szeptember 7-én este ismét megtelt a Váci Dunakanyar Színház. Ám most nem színészek álltak a színpadon és játszottak betanult szerepeket. Illetve van itt némi párhuzam az előadás témáját illetően. Hiszen valahol mindannyian betanult, elvárt szerepeket játszunk, vagy szeretnék mások, hogy játszunk és ez miatt szinte minden ember szorong. És itt is vagyunk a témánál. Ugyanis dr. Almási Kitti klinikai szakpszichológus előadását láthatta, hallhatta a közönség „Elvárások szorításában” címmel a Nyitott Akadémia szervezésében. Az est főszereplője klinikai szakpszichológusként kezdte a pályáját, később íróként és előadóként próbál segíteni azoknak, akik felismerik, vagy fel szeretnék ismerni saját félelmeiket és például a kudarcaikból minél inkább többet tanuljanak.
Sokan azt hihetnénk, hogy egy pszichológus előadása valami száraz, szakszavakkal megfűszerezett, unalmas program, ráadásul este, munka után. Ám Almási Kitti úgy tud beszélni az emberi lélek, az emberi kapcsolatok működéséről, úgy építi fel előadásait, hogy egy pillanatra sem lankad a figyelem. Életszagú, gyakorlati példákkal mutat egyrészt tükröt, másrészt utat azok számára, akik készen állnak változni, ha arra van szükség egy teljesebb élethez. A népszerű előadó, mondjuk így, specialitása, hogy a hétköznapi emberek számára is közérthető módon, érdekes esetekkel, humorosan tudja bemutatni az emberi – és a gyakran ebből fakadó – és a párkapcsolati problémákat, hibákat.
Nem vagyunk egyformák, a hétköznapi életünkben képtelenség mindenkinek megfelelnünk. Vannak embertípusok, akik egy idő után még jobban megfigyelik, hogy a környezetük mit vár el tőlük, az ilyen embereket biztonsági játékosoknak nevezte az előadó. Az ilyen emberek egyre inkább kívülre figyelnek, mert úgy érzik, abban van a biztonság, hogy meg tudják ragadni azt, amit elvárnak tőle, majd ezután ügyes, szorgalmas diákként minél jobbak igyekszik teljesíteni, és amíg ez így van, az illető nem érzi magát veszélyben. És Almási Kitti szerint ez óriási hiba. A teltházas előadás célja ez is volt: példákkal bemutatni, hogyan veszítjük el a kapcsolatot önmagunkkal, ha folyton másra figyelünk, másnak akarunk megfelelni és persze tanácsok hangzottak el, hogy találhatunk vissza önmagunkhoz.
A média különböző felületein gyakran látható, olvasható szakember szerint veszélyes folyamat az, ha folyamatosan mások elvárásai szerint élünk. Áthathatja az egész életvezetésünket, a munkákat, a családi létünket, szépen lassan elkezdjük nem a saját életünket élni. Elhangzott, hogy sokunk, ha elmegyünk pszichológushoz, legtöbbször kényelmetlenül érezzük magunkat, ha számunkra kellemetlen dolgokról kell beszélni. Szeretnénk a változást, de nem szeretünk szembesülni a hibáinkkal, tévedéseinkkel, rossz berögződéseinkkel, például egy párterápiás beszélgetésen.
Az elvárás, mint olyan kapcsán megtudtuk, hogy gyakran nem merünk nemet mondani adott esetben. Mert sokunk fejében az van kódolva – szülői nevelésből fakadóan –, hogy ha például valamivel kínálnak egy vendégségben, akkor nem illik nemet mondani. Sokak fejében az ilyen nemet mondás egy negatív dolog, holott ezzel szemben a nemet mondás egyszerűen arról szól, hogy valamit nem szeretnénk. Az, hogy ha én valamit nem szeretnék, az nem a másik elutasítása, hanem egy információ önmagamról. Fontos lenne minél többet figyelni magunkra, egy döntés meghozatala előtt, és nem a más akarata szerint hozni olyan döntéseket, amiket valójában teljesen elutasítanánk.
Az előadó kifejtette, honnan indul ez szerinte, tehát az, hogy miért érezzük ezt a késztetést: úgy cselekedni, ahogy mások elvárják. Természetesen ezt is a gyerekkorra lehet visszavezetni. Akkor ugyanis nem tudunk másból kiindulni, csak a megerősítő visszajelzésekből. Gyerekkorunkban még nem tudjuk elhelyezni magunkat a világban, nem vagyunk önállóak. Abból tudunk kiindulni ebben a korban, hogy szüleink, vagy a bizonyos szituációkban az azoknak megfelelő személyek (pl.: tanárok, edzők, rokonok) mit szólnak ahhoz, amit csinálunk. Mindenki életében van egy masszív időszak gyerekkorban, amikor az, hogy mi mennyit érünk, mennyire vagyunk szerethetők, elfogadhatók kizárólag abból vonjuk le, hogy mások hogyan néznek ránk, hogyan viselkednek velünk. Almási Kitti hangsúlyozta, hogy éppen ezért fontos, hogy a gyermekek életének nagyobb megmérettetéseinél legyen elérhető a szülő. Amikor nagyon kitett egy gyerek annak, hogy mit mondanak róla. Ezért van az, hogy felnőttkorban a leggyakrabban említett fájdalmas emlékek azok, amikor a szülő például nem ment el a gyermek versenyére, bemutatójára, tehát olyan életeseményekre, amelyek fontosak voltak, nagy tétjük volt, ahol a gyermek azt szerette volna látni, hogy ott van és drukkal neki a szülő. Nem tudjuk kiiktatni életünkből azt a gondolatot, hogy a szüleinknek valószínűleg van egy elvárásuk velünk kapcsolatban és annak szeretnénk megfelelni, jó gyereknek lenni, aki derűt adjon nekik és persze nagy szomorúság, ha úgy érezzük kicsiként, hogy nem vagyunk a szüleink örömére.
Bizony sok mindenben lehetünk nem olyanok, amire a szüleink vártak, mondta Almási Kitti. Sok családban működik ez sajnos. Hogy fiú lett a gyerek, pedig lányt szerettek volna, mikor születtünk, milyen képességekkel, tulajdonságokkal rendelkezünk. Ez a megfelelési kényszer egészen a felnőtt korig kihat, amikor az illető például diplomákat halmoz, hogy lássa, elégedettek vele a szülei. Almási Kitti szerint jellemzően olyan családokban fordul elő ilyesmi, ahol érzelmileg fejletlenek, éretlenek a szülők. Ahol a szülő nem adni akar a felnőtt-gyermek kapcsolatban, hanem kapni: érzelmi táptalajt, amire mindig is vágyott. Azt, hogy a gyermek mindenben igent mond neki. Olyan gyermeki igényekkel kerülnek bele a szülői szerepbe, hogy vágynak arra, hogy a gyermek jól olvassa az ő érzelmeiket, mindenben az ő, a szülő vágyait elégítse ki. Ez csapda a szakember szerint, mert ugye minden gyermek vágya, hogy az adott szülő boldog legyen. Ezért nem mernek nemet mondani sok esetben, így az igazi, saját énjének bizonyos részeit elnyomja, azok elsorvadnak, lemond róluk, például a játékról. Mert mondjuk háztartási munkát kell végezni. Szó esett a kamaszokról is, hogy milyen életcéljaik vannak manapság. Kutatások mutatták ki, milyen százalékban vágynak arra a fiatalok, hogy miből éljenek, hogy mi a legkeresettebb hivatás. A kutatás szerint a fiatalok körében az úgynevezett influenszer (olyan, online térben szereplő ember, aki kellő követőtáborral rendelkezik, akikre hatással van, például befolyásolja a vásárlási kedvüket. Így az általuk képviselt termékek, divatcikkekhez köthető reklámokból rengeteg pénzt keresnek) az a pálya, ami a legvonzóbb. Azért, mert kezd idejét múlttá válni az, amikor hosszú ideig, kitartóan, szorgalmasan, alázattal kell tanulni, dolgozni, végig- járni a szamárlétrát a munkahelyen. Egy népszerű influenszer néhány hónap, vagy év alatt ér el anyagilag annyit, amit sokan mások, az átlagos emberek egy élet munkájával sem.
A párkeresés területe is szóba került. Egyre többen élnek magányosan, egyedül. A szakember szerint ezek is gyakran visszavezethetők az elvárásokra és az ezekből fakadó szorongásokra, félelmekre. Mindannyiunkban él egy komplex kép a nőkről, vagy épp a nőkben a férfiakról, az ideális társról. Amelyik kapcsolatban mindkettő találkozik, az harmonikusnak mondható. Egészen addig, amikor a szerelem elmúltával egye több olyan vélt hibát találunk a társunkban, ami nem passzol az általunk kitalált férfi- vagy női képbe. Amikor észrevesszük, hogy nem elég jól játssza azt a szerepet, amit valójában mi találtunk ki a számára. Almási Kitti hangsúlyozta, hogy ez azért fontos, mert valójában az illetők nem mások, mint amik voltak, az más, ahogy addig rájuk erőltettünk egy jelmezt és most kiderül, hogy milyen az, amikor ezt a jelmezt leveszik. A partnerek tehát nem elromlanak, hanem csupán mi nem tudjuk elhinni róla, amit az elején akartunk. Sokkal jobb azért szeretni valakit, amilyen az valójában és nem olyan, amilyen szeretnénk, hogy legyen.
Rövid internetes kutakodás után kiderül, hogy Almási Kitti több könyv szerzője és társszerzője, 1998-ban végzett az ELTE pszichológia szakán. Ezt követően a Semmelweis Egyetem Doktori Iskolájának ösztöndíjas hallgatója volt, majd 2003-ban PhD. fokozatot szerzett. 2004-ben tette le klinikusi szakvizsgáját. 2000 óta az Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézetben (Lipótmező) dolgozott, a III-as Pszichiátriai Ambulancián, az intézet bezárása óta magánpraxist folytat.
Kezdetben főként drogproblémákkal jelentkezőkkel foglalkozott, majd inkább a szexuális bántalmazást/zaklatást elszenvedett nők és férfiak terápiája töltötte ki ideje nagy részét. Lipótmezőn ismerkedett meg közelebbről a hangulat- és szorongásos zavarok terápiájával, jelenleg ez tartozik fő terápiás területei közé. Emellett a család-párterápiás módszert alkalmazza a legszívesebben, mely többek között a házassági-párkapcsolati problémák, kommunikációs zavarok, evészavarok esetében elengedhetetlen. ♦