Dr. Almási Kitti szerint sokan cselekednek úgy, ahogyan elvárják tőlük

Szeptember 7-én este ismét megtelt a Váci Dunakanyar Színház. Ám most nem színészek álltak a színpadon és játszottak betanult szerepeket. Illetve van itt némi párhuzam az előadás témáját illetően. Hiszen valahol mindannyian betanult, elvárt szerepeket játszunk, vagy szeretnék mások, hogy játszunk és ez miatt szinte minden ember szorong. És itt is vagyunk a témánál. Ugyanis dr. Almási Kitti klinikai szakpszichológus előadását láthatta, hallhatta a közönség „Elvárások szorításában” címmel a Nyitott Akadémia szervezésében. Az est főszereplője klinikai szakpszichológusként kezdte a pályáját, később íróként és előadóként próbál segíteni azoknak, akik felismerik, vagy fel szeretnék ismerni saját félelmeiket és például a kudarcaikból minél inkább többet tanuljanak.

Sokan azt hihetnénk, hogy egy pszichológus előadása valami száraz, szakszavakkal megfűszerezett, unalmas program, ráadásul este, munka után. Ám Almási Kitti úgy tud beszélni az emberi lélek, az emberi kapcsolatok működéséről, úgy építi fel előadásait, hogy egy pillanatra sem lankad a figyelem. Életszagú, gyakorlati példákkal mutat egyrészt tükröt, másrészt utat azok számára, akik készen állnak változni, ha arra van szükség egy teljesebb élethez. A népszerű előadó, mondjuk így, specialitása, hogy a hétköznapi emberek számára is közérthető módon, érdekes esetekkel, humorosan tudja bemutatni az emberi – és a gyakran ebből fakadó – és a párkapcsolati problémákat, hibákat.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Marton Zsolt megyéspüspök tárlatvezetése szombaton - Memento 30

Nem vagyunk egyformák, a hétköznapi életünkben képtelenség mindenkinek megfelelnünk. Vannak embertípusok, akik egy idő után még jobban megfigyelik, hogy a környezetük mit vár el tőlük, az ilyen embereket biztonsági játékosoknak nevezte az előadó. Az ilyen emberek egyre inkább kívülre figyelnek, mert úgy érzik, abban van a biztonság, hogy meg tudják ragadni azt, amit elvárnak tőle, majd ezután ügyes, szorgalmas diákként minél jobbak igyekszik teljesíteni, és amíg ez így van, az illető nem érzi magát veszélyben. És Almási Kitti szerint ez óriási hiba. A teltházas előadás célja ez is volt: példákkal bemutatni, hogyan veszítjük el a kapcsolatot önmagunkkal, ha folyton másra figyelünk, másnak akarunk megfelelni és persze tanácsok hangzottak el, hogy találhatunk vissza önmagunkhoz.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Matkovich Ilona bejelentette az Összefogás Vácért polgármester- és képviselő-jelöltjeit

Szeretné elolvasni cikkünket? Jelentkezzen be! Vagy csatlakozzon hozzánk! Indítsa el a 14 napos ingyenes próbaolvasási időszakot!


 

Kérjük, támogassa a független váci újságírást azzal, hogy cikkeinket olvassa és előfizet lapunkra!

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest

0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments