Előválasztási vita: vitás kérdés csak kevés volt a jelöltek között

A 2021. évi előválasztás első fordulójára szeptember 18-26. között, második fordulójára október 4-10. között kerül sor. Ezt megelőzően azonban egy vitára várták Pest megye 4-es számú választókerületének szavazóit pénteken. Itt mutatkozott be Gyurcsik Ádám, Inotay Gergely és Juhász Béla. Bár vitának hirdette meg a Tabumentes Magyarország a rendezvényt, a jelöltek sok mindenben egyetértettek egymással.

A program elején bemutatkoztak az ellenzéki jelöltek. Ki-ki elmondhatta, hogy miért is indul az előválasztáson, miért is fontos neki, hogy a választókerülethez tartozó településeket képviselhesse majd az országgyűlésben. A bemutatkozások után először a területet érintő kérdéssekkel foglalkoztak a politikusok. A környezetvédelmi és infrastrukturális fejlesztésekkel kapcsolatban két helyi szintű fejlesztést kellett megneveznie a jelölteknek, amelyet a következő ciklusban meg akarnak majd valósítani.

„Egy országgyűlési képviselőnek nem az a dolga, hogy kijáró embere legyen egy körzetnek, nem az a dolga, hogy melyik körzetben, melyik utat kell felújítani. Szerintem ez jóval összetettebb dolog. Meggyőződésem, hogy az Európai Unióhoz hasonlóan, ahol egy kimondott alapelv az, hogy a probléma kezelését a leghatékonyabb módon kell megoldani, ugyanígy kell a helyi gondokkal is foglalkoznunk. Vagyis, hogy az önkormányzatok azok, akik tudják, hogy melyik utat kell felújítani, ők tudják a fontossági sorrendet is” – vélte Juhász Béla.

Gyurcsik Ádám, egyetértett Juhász Bélával abban, hogy az önkormányzatok ezeknek a feladatoknak a leghatékonyabb ellátói.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Áprilisban indul a Központi Statisztikai Hivatal lakosságot érintő adatfelvétele

„Szerintem ezekben az ügyekben az önkormányzatok szerepét kell megerősíteni. Az útfelújításokkal kapcsolatban szükségszerű lenne az, hogy az önkormányzatok visszakapják a tőlük elvett gépjárműadót, amit útfelújításokra tudnának használni. Ezen kívül azt gondolom, hogy egy képviselőnek a kistérség ügyeivel kell foglalkoznia. Én például kiemelten támogatnám, hogy megvalósulhasson az a budapesti agglomerációs stratégia, amelyet a Budapesti Közlekedési Központ dogozott ki. Ez azt tenné lehetővé, hogy az összes városi vasútvonalon a vonatok sűrűsége, akár megháromszorozódjon. Így akár a váci vonalon is negyedóránként járhassanak vonatok” – mondta Gyurcsik Ádám.

„Elhangzott nagyon sok gondolat, amit részben magam is összegyűjtöttem ebben a kérdéskörben. Az erősebb önkormányzatiság kérdésében azonos az álláspontunk, az elvett gépjárműadó tekintetében hasonlóképpen. Azt gondolom, hogy annak a törvényi vagy jogszabályi szabályozásával, hogy a gépjárműadó teljes bevételét a helyi utak fejlesztésére kellejen fordítani, lakáskassza módon, ezt például támogatnám. Ez azonban csak akkor működik, ha ezt a bevételt nem viszi el az állam és a kormányzat. A helyi önkormányzatok erősebb szerepében a parlamenti képviselő legfontosabb feladata megkeresni az adott települések polgármestereit és felmérni az igényeiket” – mondta Inotay Gergely.

A vitán több témát is megtárgyaltak, ilyen volt többek között az euró bevezetése, az alkotmány módosítása, a nemzetállam fogalma és az egységes katonai fellépés. Bár a szervezők a témák sokszínűségére koncentráltak, a résztvevők hiányolták, a térségi témákat.
Arra a kérdésre, hogy ki melyik frakcióba ülne be megválasztása idején, különböző választ adtak a jelöltek, támogatóik fényében. Gyurcsik Ádám függetlenként az LMP frakcióját választaná, Inotay Gergely a Jobbikot, míg Juhász Béla a Momentumnál foglalna helyet.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Az autizmus világnapján helyezz kék papírvirágot az ablakba!

A vita végül a résztvevők kérdéseivel zárult. ♦

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest

0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments