Ezúttal Orvos András kiállítása került ki az ablakba

A művelődési központ Ablak galériájában szeptember 28-ától látható Orvos András festőművész négy vadonatúj képből álló kiállítása – olvasható az ESTV facebook oldalán.

Az idén 82 éves váci alkotó Mokos József impresszionista festő szabadiskolájában kezdte művészeti tanulmányait, majd textilszervező szakot végzett a Magyar Iparművészeti Főiskolán. 1969-ben Párizsban járt tanulmányúton, 1978-tól nyolc éven át vezette a budapesti Moholy-stúdiót. Rajzait korábban rendszeresen közölte az Élet és Irodalom, képeit pedig szinte megszámlálhatatlan kiállításon lehetett megcsodálni határon innen és túl. A váci művészek doyenje ma is rendkívül aktív, minden napját a műteremben kezdi.

„Nagyon fontosnak tartom, hogy kikerül az utcára a művészet. Bár a Covid miatt történt ez, de egy nagyon örvendetes dolog. Így elhatároztam, hogy én is festek négy képet, az eddigi munkáimnak az esszenciáját. Ikonikus motívumok ezek, tehát fellelhetőek a régi munkáimon. Szándékosan egy ilyen összegző kiállítás ez” – nyilatkozta a művész.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Váci konferencia a reneszánszról

A kiállítást szeptember 28 és október 20 között tekinthetik meg az érdeklődők. ♦

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest

0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments