Gödi Vass István: Számadás 80

Szeptember 10-én 18 órakor került megrendezésre Gödi Vass István festő kiállításának a megnyitója a váci Madách Imre Művelődési Központ emeleti galériájában. Nem akármit mutat meg az alkotó. Életműkiállítás látható, aminek címe „SZÁMADÁS 80”. Koltai-Dietrich Gábor művelődésszervező köszöntötte a megjelenteket, majd a rendezvényt Németh Árpád, festőművész nyitotta meg a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesülete (MAOE) megbízásából. A jeles esemény ünnepélyességét még inkább emelendő, a gödi Németh László Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola tanulói működtek közre hangszereikkel.

Németh Árpád kifejtette, hogy Vass István mostani kiállításának a Számadás címet adta. Nagyon helyesen, mert szándéka szerint be akar számolni az eltelt évek, évtizedek alatt megtett út hozadékáról. Vass István életének több sorsfordító, sorsalakító szakasza volt és néhány, egész életét alakító, meghatározó személy. Nagy hatással volt rá a forradalom, a nevelőintézet, majd a felkaroló kitűnő rajztanár és legfőként pedig Fischer Ernő festőművész, aki még ma is gyakran hivatkozott mestere jó néhány neves alkotónak. Fischer tanár urat Vass István is mesterének tartja, máig ható minta számára.

Ha végigtekintünk képei során, láthatjuk ennek igazolását, mondta Németh Árpád. Megtudtuk, hogy a kiállító festőművész itt Vácon a Múzsa Egyesületnek volt az elnöke, a Múzsa legszebb, induló éveiben, amikor hivatásos és műkedvelő alkotók együtt szerepeltek, keresve a kilábalást az akkori, kissé összekavarodott viszonyok között. Vass Istvánnak éppen itt az emeleti galérián volt az első kiállítása. Mindezekért is indokolt a számadás most, 80 évesen éppen itt. Németh Árpád elmondta, az ember elsősorban saját magának tartozik elszámolással. Nem helyettesítheti ezt semmiféle közönség elismerése, vagy elmarasztalása. Aki viszont tárgyiasult anyagot hoz létre, annak bizony meg kell jelennie a nyilvánosság előtt. Ezért vagyunk most itt, akik barátilag, érdeklődőként, de mindenképpen az alkotó őszinteségét el nem vitatva állunk meg képei előtt, fogalmazott a tárlatot megnyitó festőművész.

Németh rávilágított, hogy Vass István nem retrospektív anyagot hozott, hanem a legutóbbi munkák felől tekint vissza egy bizonyos távolságra az időben. A nyitó képsor már egy korábbi összegzés volt: színekkel, formákkal törekedett megragadni képi hangulatokat. A címek jelzik is, hogy főként zenei asszociációkkal tudta leginkább azonosítani ezeket a képi hangulatokat.

Itt most nincsenek tájképek, de ismerjük a Duna témájú képeit, amelyek valami lelkesültséget tükröznek, valamiféle panteisztikus tájélményt, tájszerelmet. Nem a táj volt a lényeg, hanem a lelkesültség, az emelkedett érzelem. Ezek a tájak mintegy megelőlegezték a mai kiállítást Mert ugyanez az emelkedettség jelenik meg az itt kiállított képeken is. Maguk a címek is erről árulkodnak: Alapkérdések – Tér – kép – és Túl a létezőn.

Mik az alapkérdések? – tette fel a kérdést Németh Árpád. Tér – idő – képpé tenni valamit és talán ez már túl van a hétköznapok létezésén. Talán transzcendencia?!

Megtudtuk, hogy Vass István szóbeli megnyilatkozásaiban gyakran megemlíti vonzódását a transzcendencia iránt, ami tulajdonképpen a valóságnak egy másik, úgymond szellemi dimenziója. Hivatkozik is az egzisztencialista filozófia néhány problémafelvetésére, mint pl. Heideggernek a tér és idő, a szépség, a korrespondencia, azaz a valóságnak való megfelelés sajátos értelmezésére. Munkáin kétféle módon jelenik meg ez a szemlélet: a spiritualitás, a transzcendencia. Egyrészt természetesen a témaválasztásban, a címekben, másrészt a kidolgozás során a színek hangulati összhatásának célirányos alkalmazásában.

Ahogy Németh fogalmazott: a mostani kiállítás anyagának nagyjából a fele szakrális témát jelenít meg. A kereszténység alaptoposzaiból sorakoztat fel, úgymint a Golgota, a Krisztus misztériuma, Pieta, Mária, mint istenanya. Egy-egy témát esetenként többször is feldolgoz, mintegy a téma variációjaként. Németh ide sorolná még a görög mitológiából és Homérosz eposzaiból ismert alakokat is: Niké, Laokon csoport, Hector és Achilles, a Spártaiak. Mindkét esetben a képek címei gazdag emlékanyagot idéznek fel a nézőben, hiszen pl. a Golgota felidézi Krisztus keresztútját, majd pedig egész üdvtörténetét, vagy a Máriához fűződő esszenciális tulajdonságok: anya, patróna, vagy a Laokon legenda, Achilles, stb. Mindezeket a témákat aztán István a megjelenítés során átértelmezve, nem realitásként, hanem átalakítva jeleníti meg, hangzott el a megnyitón. Alakok vannak a képen, de nem igénylik a szokásos rajzi, anatómiai megfelelést. Jelekként, képi elemekként válnak a kép részévé. Németh szerint sokkal fontosabb a festő számára, hogy a kép színvilága jelezzen egy határozott, átköltött világot, egy, a konkrét személyhez, vagy jelenethez fűződő érzelmi hangulatot.

A megnyitó következő részében maga az alkotó szólt a résztvevőkhöz. Vass István megköszönte a lehetőséget és szólt néhány szót. 2005-ben volt utoljára a váci művelődési házban kiállítása, és akkor megfogadta, ha nyolcvan esztendős lesz, újra kiállítása lesz-e falak közt. Feltárul a képeimben egy sajátos alkotópályának, egy küzdelmes életnek, küzdelmes évtizedeknek értelme, eredménye. Az festőművész elmondta, számadással tartozik arról, hogy abban a filológiai mozgásfolyamatban, amit életnek nevezünk miként használta ki a talentumát, az emberi, erkölcsi lehetőségeket, adottságokat, amit ettől az élettől, sorstól kapott, és hogyan lett, vagy nem lett, ezt azoknak kell eldönteniük, akik élőben találkoznak az festményeivel. A kiállítás egyúttal dokumentálja azt a hosszú utat, aminek során eljutottam oda, hogy a kép világának mögöttes elemeit, a tért és az időt, az anyag és a szellem ellentmondásait, a létezés filozófiai problémáit próbálom keresni, értelmezni, hogy megtaláljam az időtlen értéket a magam számára, mondta az alkotó. Hogy felismerjem a transzcendenst és azt metafizikai képi térbe emelhessem.

Vass Istvánt sok emlék, életének sok fontos szakasza köti Váchoz. Születésétől kezdve Gödön él és alkot, családja körében. Az Aszódi Javítóintézetben kezdett el foglalkozni vele Barlai Béla rajztanár-festőművész, jó rajzkészsége miatt. Majd később Fischer Ernő festőművész-tanár tanítványa lett, aki a Szegedi Tanárképző rajz tanszékét vezette és akire a mai napig szívesen emlékezik vissza. A tárlat október 10-éig tekinthető meg a Madách Imre Művelődési Központ emeleti galériájában. ♦