Két nagy győzelem 3 forduló alatt

Megkezdődött az asztaliteniszezők harmadosztályú csapatbajnoksága. A Váci Reménység (VRE) bemutatkozó meccsét elhalasztották, de a következő két fordulóban fölényes győzelmet arattak – írja a vac.hu.

A bajnokság első fordulójában esedékes, Dunakeszi elleni idegenbeli találkozót a rendező klub kérésére elhalasztották, így a váciak számára egy szécsényi kirándulás volt a bemutatkozás. Ezen az alkalmon pedig hengereltek városunk pingpong játékosai. Csupán Héjj Marcell és Galgóczi Balázs vesztett egy-egy mérkőzést, míg Klucsár Péter és Lovas Dániel mind a négy alkalommal győzött. Végeredményben így a Vác 16:2-re verte a SZERVA SE együttesét.

A következő fordulóban még ennél is fölényesebb arányban diadalmaskodtak a mieink. A hazai asztalok mellett három változatlan játékosunk mellett ezúttal Galgóczi Balázs helyett Némann Dávid szerepelt. A 17:1-es eredménnyel zárult Karcag elleni mérkőzésen csak Klucsár Péter vesztett egy alkalommal, minden további meccs a Reménység javára dőlt el. Jellemző a VRE fölényére, hogy a 18 mérkőzésen az ellenfél csupán 8 játszmát tudott nyerni.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Fiatal birkózóink sikere a területi diákolimpián

A váciak legközelebb nehezebb feladat elé néznek: október 3-án a debreceniek második csapatához utaznak. ♦

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest

0 hozzászólás
legújabb
legrégebbi legnépszerűbb
Inline Feedbacks
View all comments