Stiglincz Milán: a nagymarosi kincs

Egy igényesen megírt szép mese olyan, mint egy igényes, szép festmény. Beleivódik a gyermeki lélek érzékeny szövetébe és a gyermeket jó esetben egy életen át elkíséri. Elkíséri a tudás, az olvasási élmény, az így megszerzett, igényes, hasznos tapasztalat. Értékes, tartalmas batyu ehhez a furcsa világhoz. A meseírók számomra valahol a varázslók és az ősi, misztikus emberek között állnak. Lebegnek, pontosabban.

Komoly kutatások foglalkoznak azzal, hogy milyen hatással van a gyermekekre a rendszeres olvasás. Minden ez irányú szakirodalom egyértelműen pozitív hatásokról számol be. Egy gyerekeknek szóló könyvet megírni legalább akkora felelősség, mint egy felnőtteknek szóló nagyregényt, novellát, vagy épp verset. Mindezt úgy, hogy a gyermekek élvezzék is az olvasást, a könyvélményt. Stiglincz Milán, fiatal kora ellenére tapasztalt a témában, ugyanis már több, gyerekeknek szóló könyve is megjelent komoly, országos kiadóknál. Legújabb kötetében Nagymaroson kalandozik a két főszereplő, Lujzi és Borisz. Nem kevesebbre vállalkoznak, mint kincset, pontosabban aranyat keresnek a Duna partján fekvő településen. Arányaiban a kötet több illusztrációt tartalmaz, mint szöveget. Tudatos koncepció, hogy a művek, melyeket kortárs magyar szerzők és neves illusztrátorok alkotnak, három olvasási szinten érhetőek el. További jellemző, hogy sok játékos feladatot kapnak a művek által a kicsik. A szerzőnek nemrég megjelent a Kincskeresés Nagymaroson “Már tudok olvasni – 2. szint” című kötete, amelynek nem titkolt célja, hogy szórakoztatva szerettesse meg az olvasás élményét, a könyvek szeretetét a csemetékkel. A közel ötven oldalas kötet a Móra Könyvkiadó gondozásában jelent meg.

Miért pont a gyerekirodalom felé kanyarodott a szerző pályafutása?

Ez egy tudatos folyamat része volt. Nagyon szerettem volna – és persze továbbra is szeretnék – jó apa lenni. Azt hiszem, ez a legfontosabb célom az életben, amire már azelőtt el kezdtem készülni, hogy egyáltalán találkoztam volna a feleségemmel. Első lépésként elmentem dolgozni egy magánbölcsibe, hogy minél több tapasztalatot szerezzek a gyerekek megismerése terén. Írni mindig is szerettem. A bölcsiben töltött idő során akkor éreztem magam a leginkább elememben, amikor meséltem a gyerekeknek, meg amikor viccelődtünk egymással. Innentől pedig egyenes út vezetett a meseíráshoz.

Legutóbbi kötetében a helyszín Nagymaros. Honnan jött az ötlet, hogy épp ezen a településen?

Na, ez pedig egyáltalán nem volt tudatos döntés. Imádom a természetet. Túrázás közben nemcsak a külvilágban gyönyörködöm, de az elmém is megnyugszik, letisztulnak a gondolataim. Szerencsére a feleségem ugyanígy van ezzel. Ezért ha lehet, minél több időt töltünk erdőben: sétálunk, beszélgetünk, nagyokat hallgatunk, és közben igazán jól érezzük magunkat.

Idén tavasszal sikerült pár hétre kibérelnünk egy üresen álló házikót Nagymaroson. Egyik reggel éppen túrázni indultunk, amikor pittyegett a telefonom. Ekkor kaptam felkérést a Móra Kiadótól, hogy írjak egy mesét a Már tudok olvasni sorozathoz. Gyorsan átfutottam a levelet, majd beléptünk a fák közé. Pár óra múlva kibotorkáltunk onnan, nekem pedig már megvolt a fejemben a teljes történet. Nagymaros, mint helyszín pedig egyszerűen adta magát: nemcsak gyönyörű hely, de vadregényes a táj is. Tökéletes helyszín egy kiadós kincskereséshez.


Szeretné elolvasni cikkünket? Jelentkezzen be! Vagy csatlakozzon hozzánk! Indítsa el a 14 napos ingyenes próbaolvasási időszakot!


 

Kérjük, támogassa a független váci újságírást azzal, hogy cikkeinket olvassa és előfizet lapunkra!

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments