Utcafórumot tartott ma reggel a Mi Hazánk Mozgalom Váci Szervezete

Utcafórumot tartott a Mi Hazánk Mozgalom Váci Szervezete ma délelőtt a piac környékén. A programon Csereklye Krisztina helyi vezető mellett, Dócs Dávid a párt alelnöke, Cserháthaláp polgármestere is részt vett. Ezzel megkezdték a 2022-es választásokra hivatalosan is a kampányukat – jelentette be Csereklye Krisztina.

A helyi vezető szerint sokan kifejtették véleményüket és szimpátiájukat feléjük.

„Sokakban kezd kitisztázódni az a vonal, hogy se Gyurcsány, se Orbán, hanem csak egyetlen harmadik vonal létezik és ez a Mi Hazánk lesz. Sokan elmondták a véleményüket, javaslatukat, amit szintén szívesen fogadtunk, mivel ez is építi a helyi szervezetünket, illetve az országos Mi Hazánk Mozgalmat. Tovább fogjuk folytatni a kampányunkat, nem csak Vácon, hanem a vidéki szervezeteknél is” – mondta a helyszínen Csereklye Krisztina. Hozzátette: a 4-es számú választókerületben tervezik több további szervezet megalapítását is az elkövetkező hónapokban.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Vasúti átjáró sorompójának hibája

Dócs Dávid már inkább az országos politikai közéletről, helyzetről és céljaikról beszélt. Kiemelte: ők az egyetlen párt ma Magyarországon, akik nem támogatják a kötelező védőoltásokat.

„Talán azzal kezdeném, hogy az elmúlt három év belpolitikája az, ami nekünk a megszületésre okot adott. Ugyanis nem tudtuk elviselni, hogy az a Jobbik, amelyiknek mi is vezetői voltunk, letért arról a helyes útról, amit mi kijelöltünk számára. Már egyre jobban látni, hogy a Se Orbán, Se Gyurcsány jelszó, az amit leginkább kötnek hozzánk. Az emberek belefásultak az elmúlt három évtized iszapbirkózásaiba és valami új felé szeretnének nyitni. De nagyon nehéz a helyzetünk, mert a cenzúra sajnos minden téren működik” – mondta.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  A táj portréja - Tükörkép

A párt alelnöke elmondta még, hogy múlt héten Orbán Viktor hivatala előtt tüntettek az egészségügyben kötelező oltások, a gyermekek oltása ellen és a védettségi igazolvány kötelezővé tétele ellen. Mint mondta nem csak ezen véleményükkel vannak egyedül, hanem azzal is, hogy mind a 106 választókerületben állítanak egyéni jelöltet.

Visszautasította azt a vádat, amellyel a váci utcafórumon is többször szembetalálkozott, hogy ők a Fidesz csicskái lennének.

„Ezt egyetlenegy példával tudom visszautasítani. Ha mi valóban kötődnénk több szállal a Fideszhez, akkor nem állna fenn az a helyzet, hogy mind a 106 választókerületben önálló képviselőjelöltet indítunk, gyengítve ezzel úgymond a jobb oldalt. Ettől eltérően, mi azért indítunk minden körzeteben jelölteket, mert mi erősíteni szeretnénk a jobb oldalt, minőségibbé tenni. Mint ahogy látjuk, a Fidesznek és a jobboldaliságnak vajmi kevés köze van egymáshoz.” ♦

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest

0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments