10. alkalommal pályázhatnak anyagi támogatásra a helyi közösségek a Tesco programjában

Újból elindul a Tesco helyi közösségi kezdeményezéseket támogató pályázati programja, amelyben az áruházlánc eddig is több mint 1200 környezetszépítő, oktatási és képesség-fejlesztési, illetve egészséges életmódra ösztönző kezdeményezés megvalósításához járult már hozzá. A tizedik fordulóban pedig további mintegy 180 pályázatot fognak támogatni összesen 42 millió forinttal. A legkreatívabb, leginnovatívabb pályázat ezúttal is 400 000 forintos különdíjban részesül, és a jelentkezők a járvány elleni védekezéshez szükséges eszközök, felszerelések beszerzésének pénzügyi támogatására is pályázhatnak – derül ki az áruházlánc sajtóközleményéből.

Az „Ön választ, mi segítünk” pályázati programot idén immár tizedik alkalommal írják ki és ezúttal is olyan helyi szervezetek, baráti közösségek, alapítvánnyal nem rendelkező bölcsődék, óvodák és iskolák, továbbá nonprofit kis- és középvállalkozások, társasházak és lakásszövetkezetek jelentkezését várják, akik kezdeményezésükkel a helyi közösség életének fejlődéséhez szeretnének hozzájárulni. Legyen az akár egy közös tér felújítása, állatvédelmi, művészeti, hagyományőrző, edukációs, környezetvédelmi vagy terápiás, esetleg jótékonysági program a rászorulók megsegítésére.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Rekordszámú jelölés érkezett a Prima Primissima díjra

A Tesco idén is fogad támogatási jelentkezéseket a „COVID egészségügyi kezdeményezések” kategóriában, melyben fertőtlenítőszerek, higiéniai eszközök, valamint egyéb, a biztonságot és egészségmegőrzést támogató felszerelések, például maszkok, gumikesztyűk beszerzéséhez kaphatnak anyagi támogatást a pályázók. Emellett a szervezetek a rászoruló csoportok mentális egészségéről való gondoskodást célzó kezdeményezésekkel (pl. krízisvonal üzemeltetése), illetve az egészségügyi ellátórendszert és az egészségügyi dolgozókat segítő projektekkel is pályázhatnak.

Az aktuális fordulóban november 12-ig lehet jelentkezni a www.tesco.hu/kozosseg weboldalon keresztül. A beérkezett pályázatokat ezúttal is az Effekteam Egyesület független szakértői bírálják el, valamint választják ki, hogy mely kezdeményezések juthatnak tovább az áruházi szavazási szakaszba. Ekkor már a Tesco vásárlóinak kezében lesz a döntés, akik 2022. január 17. és február 13. között voksaikkal dönthetnek arról, hogy melyik kezdeményezés kapja a 400 ezer, a 200 ezer, valamint a 100 ezer forintos támogatást.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  „Felelősséget kell vállalni a késések miatt” – A Magyar Vasút 2024 konferencián jártunk

A független szakértők szakmai szempontok (kidolgozottság, innovativitás, kreativitás és fenntarthatóság) alapján egy pályázót további 400 ezer forint különdíjra javasolnak, amelynek nyertesét a szavazási időszak elindulásával egyidőben hirdeti ki a Tesco. A pályázati téma kiválasztásánál és az anyag összeállításánál ezért érdemes figyelembe venni ezt a plusz támogatási lehetőséget is.

Az „Ön választ, mi segítünk” program támogatásából eddig megvalósult projekteket ezen a térképen lehet megtekinteni. ♦

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest

0 hozzászólás
legújabb
legrégebbi legnépszerűbb
Inline Feedbacks
View all comments