30 év távlatából emlékezhetünk vissza a rendszerváltás éveire

Tavaly ünnepelte az ország az 1989-1990-ben végbement rendszerváltásnak a harmincadik évfordulóját. Az akkor a Szovjetunió fennhatósága alól felszabaduló nemzetek gyökeres változásokat tapasztalhattak meg politikai, illetve strukturális értelemben egyaránt. Nem véletlen tehát, hogy ma sokan más szájízzel tekintenek vissza erre a korszakra. Szép, vagy éppen kevésbé szép emlékeket idéznek fel. Ebben a visszatekintésben segít 31 év távlatából a váci levéltár kiállítása, amit Horváth M. Ferenc történész rendezett a Madách Imre Művelődési Központ Átrium Galériájában.

A „30 éve történt” elnevezésű kiállítás megnyitójára október 20-án került sor. Bár a Covid-járvány következtében egy évet csúszott a tárlat megvalósítása, de Matkovich Ilona jelenlegi városvezetőnek mégis több egykori polgármestert, képviselőt, illetve alpolgármestert volt lehetősége köszönteni.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Matkovich Ilona bejelentette az Összefogás Vácért polgármester- és képviselő-jelöltjeit

„Hogyha végig nézik a képeket akkor önök, akik valóban részt vettek az eseményekben biztos, hogy találnak csomó ismerős képet és csomó ismerős arcot. Akik pedig még akkor civilként éltünk itt, a városban, nekünk nagyon érdekesek ezek a találkozások, azokkal az emberekkel, akiket esetleg nem is ismerünk politikusi mivoltukban. […] Az emlékezés nemcsak számunkra fontos, hanem majd azoknak a fiataloknak, iskolásoknak is, akik el fognak ide jönni és megnézik ezt a kiállítást” – fogalmazott Matkovich Ilona, majd azzal a gondolattal adta át a szót Bartos Ferencnek, rendszerváltáskori elődjének, hogy abban az időben milyen rendhagyó feladat is lehetett betölteni ezt a szerepkört, hiszen az akkoriaknak nem voltak támpontjaik, nem tudták egészen pontosan, hogy hogyan kell egyáltalán egy új rendszert egy új városban felépíteni.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Szeretettel köszöntjük a 95 esztendős Tamás Pált

Bartos Ferenc, „rendszerváltó” városatya pedig példákkal alátámasztva beszámolt az akkori nehézségekről és szituációkról. De végül mégis nosztalgiával és büszkén tekintett vissza „életének a fénykorára”.

„Ma már öreg nyugdíjasként büszkén emlékszem arra a négy évre, amikor én lehettem a város első polgárja és a mai napig csak ízlelgetem azt, amikor a meghívót megkaptam és elolvastam, hogy rendszerváltó polgármester. Ezt soha nem gondoltam így. Az voltam, de hát az ember ezt nem azért csinálta, hanem azért mert úgy gondolta, hogyha tenni lehet, akkor tenni kell. A kilencvenes év pedig egy ilyen év volt, hogy akkor lehetett tenni, hát meg kellett tenni” – zárta gondolatait.

Az eseményen végig a Cseh Tamás Projekt adta a zenei aláfestést. A kiállítást pedig november 27-ig tekinthetik meg az érdeklődők. ♦

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest

0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments