Múlt héten jelentette be Schanda Tamás, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) parlamenti és stratégiai államtitkára, valamint Rétvári Bence a térség KDNP-s országgyűlési képviselője, hogy a Toperini Ipari Parkban a kínai CECZ cégcsoport 27 milliárd forintos raktárberuházást indít Vácon, mintegy 56 ezer négyzetméternyi területen. Mint elhangzott a beruházást nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségűvé nyilvánították.
Az okosraktár mellett két másik komplexum is épül a területen: egy 15 ezer négyzetméter alapterületű raktár akkumulátor és akkumulátor-alapanyagok számára, illetve egy 5,5 ezer négyzetméter alapterületű, vizsgálókesztyű-alapanyag és egyéb egészségügyi termékek tárolására szolgáló – állandó hőmérsékletű – raktár.
A hírre most a Demokratikus Koalíció választókerületi elnöke küldött közleményt. Tisza Zoltán azt írja: „A Demokratikus Koalíció váci szervezete üdvözli, hogy városunkban újabb jelentős cég veti meg a lábát. Sajnos azonban a lakosság eddig semmi tájékoztatást nem kapott arról, hogy a területen milyen veszélyes anyagokat fognak tárolni. Vajon a vitatott gödi Samsung beruházáshoz, az ottani tervezett akkumulátor gyártó technológiához tartozó anyagok lesznek-e a város legnagyobb lakótelepétől párszáz méterrelévő raktárakban? Ezeket a kérdéseket kínosan kerülték Orbán Viktor kormányának államtitkárai. Vajon miért nem beszéltek erről?
Mint ahogy arról sem beszéltek, hogy miért nyilvánították a beruházást nemzetgazdaság szempontból kiemelt fontosságúvá elkerülve ezzel el az ilyenkor szokásos – például környezetvédelmi szempontokat figyelembe vevő – engedélyezési folyamatokat. Ezzel azt érhetik el, hogy sem az önkormányzatnak, sem a váci lakosoknak nem lesz beleszólásuk, még véleményt sem nyilváníthatnak, kérdéseket sem tehetnek fel arról, hogy mi épül ezen a területen és ennek milyen környezetszennyező hatásai lesznek.
A Demokratikus Koalíció felszólítja Rétvári Bencét, Vác mai országgyűlési képviselőjét nyilatkozattételre: jelentse ki, hogy egy forint Vácnak járó adó elvonása sem történik majd meg. Nem úgy, mint Göd város esetében, amely polgáraitól milliárdokat vett el az Orbán-kormány, majd ezen pénzek nagy részét a Fideszhez köthető szervezeteknek osztott ki” – írja. ♦