Október 10-én a Madách Imre Művelődési Központban a Váci Szlovák Önkormányzat Szlovák Nemzetiségi Estet szervezett, melyen ezúttal egy hazai szlovák együttes, az ecseri Zöldkoszorú (Zelený veniec) mutatkozott be különleges, szép műsorral – Menczer Sándorné írása.
A főváros szomszédságában fekvő Ecsert gróf Grassalkovich Antal telepítette be elsősorban Felvidékről érkezett szlovák telepesekkel. A 300 éve megtelepedett családok féltve őrzik szlovák eredetű hagyományiakat, népviseletüket, szokásaikat, melyek a mai napig nemzedékről nemzedékre öröklődnek. A múlt század negyvenes éveiben Rábai Miklós Kossuth díjas koreográfus, ecseri gyűjtéseire alapozva koreografálta meg a világhíressé vált Ecseri lakodalmast, melynek nyersanyaga ecseri szlovák dallamokból és táncokból áll. Az Állami Népi Együttes mutatta be és tette világhírűvé.
Az ecseri Zöldkoszorú táncegyüttes jelenlegi formájában 1999-ben alakult, követve a nagy múltú korábbi ecseri néptánccsoport örökségét. Lelkes fiatalok a község újratelepítésének 300 évfordulója alkalmából felújították az Ecseri lakodalmast, melyet eredeti környezetben a község ófalusi részében mutattak be.
A tánccsoport egyesületi formában Ecseri Zöldkoszorú Hagyományőrző Kör néven működik, melynek közel 200 tagja van. Négy különböző korosztályú néptánc csoportot működtet: óvodás, ifjúsági, felnőtt és nyugdíjas.
A néptáncegyüttes minden tagja rendelkezik ecseri népviselettel, mely legtöbbjüknek sajátja. Természetesen a tájegységek táncait az adott vidék népviseletében adják elő. Állandó résztvevői különböző hazai – elsősorban szlovák rendezvényeknek, de több alkalommal felléptek Szlovákiában, Lengyelországban, Ausztriában.
Hagyományőrző-értékmentő tevékenységük több területen megnyilvánul. Összegyűjtötték a régi szlovák imakönyveket, énekeskönyveket a népi vallásosságra jellemző szent énekeket, melyeket a fiatalabb generáció is megtanult és a rendszeres szlovák miséken énekelik. Emlékkeresztet, lélekharangot is készítettek az ecseri temetőben, minden évben halottak napján zenés áhítat keretében emlékeznek meg szlovák elődeikről. 2005-ben felszentelték a háború alatt lerombolt Panenka Mária szobrot, valamint a polgármesteri hivatal előtt álló Szlovák kápolnát. Mindkét szakrális hely rekonstrukcióját a hagyományőrző kör támogatta.
Az úgynevezett öregtemetőben emlékparkot hoztak létre régi fejfákból. Tájházat és helytörténeti gyűjteményt alakítottak ki, mely az egész falut megmozgató esemény volt. Mindenki hozta féltve őrzött kincseit. A tájház közösségi házként is működik. Gasztronómiai programokat is szerveztek Sladká sobota (Édes szombat) hagyományos disznóvágás és régi szlovák ételek összegyűjtése.
Három kétnyelvű kiadvány is megjelentettek: 2000: Az ecseri lakodalmas, 2004: Historia Domus Ecseriensis, 2007: A hajdani Ecser.
A művelődési központba nagy létszámú váci közönség, illetve Vác környéki szlovákok lakta településekről érkezettek – Acsa, Püspökhatvan, Galgagyörk, Galgaguta, Bánk, Ősagárd, Felsőpetény Nógrád, Kóspallag, Csővár – előtt mutatta be nagy sikerű műsorát a Zöldkoszorú valamint a Petruska (nyugdíjas együttes).
Dr. Alt Gyula a Váci Szlovák Önkormányzat elnöke köszöntötte a szép számú közönséget és a meghívott vendégeket: Szlovákiából Ipolyság polgármesterét Štefan Gregort és Vojtech Hammersmidt alpolgármestert, valamint Vác város alpolgármestereit, Inotay Gergely és Kiss Zsolt urakat.
A lendületes, pergős programban ecseri, keresztúri – Katka keringő, békési, szepes-sárosi, zempléni, felső-garammenti táncokban gyönyörködhetett a közönség.
A műsort gazdagították a zenekari betétszámok. Különleges élmény volt a gyönyörű népviselet, a fiatalos, lendületes előadás. Kedves színfolt volt – a gyakorlatilag három generáció jelenléte a színpadon – ez a titka annak a közösségi szellemnek, mely jellemző az együttesre.
A műsort az Ecseri lakodalmas zárta. A tánckoreográfiában megtalálható a vendégek hívogatásának szokása, a menyasszony öltöztetés, kikérés, búcsúztatás, az esküvői koszorúzás hagyománya, a kelengyehordás, valamint a menyasszony, illetve menyecsketánc. A zenekar kiváló kísérete és a lakodalom hangulata magával ragadta a közönséget, hosszan tartó vastapssal ünnepelte az együttest. (Fotó: Menczer Péter) ♦