Az Ecseri lakodalmas magával ragadta a közönséget Vácon is

Október 10-én a Madách Imre Művelődési Központban a Váci Szlovák Önkormányzat Szlovák Nemzetiségi Estet szervezett, melyen ezúttal egy hazai szlovák együttes, az ecseri Zöldkoszorú (Zelený veniec) mutatkozott be különleges, szép műsorral – Menczer Sándorné írása.

A főváros szomszédságában fekvő Ecsert gróf Grassalkovich Antal telepítette be elsősorban Felvidékről érkezett szlovák telepesekkel. A 300 éve megtelepedett családok féltve őrzik szlovák eredetű hagyományiakat, népviseletüket, szokásaikat, melyek a mai napig nemzedékről nemzedékre öröklődnek. A múlt század negyvenes éveiben Rábai Miklós Kossuth díjas koreográfus, ecseri gyűjtéseire alapozva koreografálta meg a világhíressé vált Ecseri lakodalmast, melynek nyersanyaga ecseri szlovák dallamokból és táncokból áll. Az Állami Népi Együttes mutatta be és tette világhírűvé.

Az ecseri Zöldkoszorú táncegyüttes jelenlegi formájában 1999-ben alakult, követve a nagy múltú korábbi ecseri néptánccsoport örökségét. Lelkes fiatalok a község újratelepítésének 300 évfordulója alkalmából felújították az Ecseri lakodalmast, melyet eredeti környezetben a község ófalusi részében mutattak be.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Ismét a gyermekek védelme volt a téma a városházán

A tánccsoport egyesületi formában Ecseri Zöldkoszorú Hagyományőrző Kör néven működik, melynek közel 200 tagja van. Négy különböző korosztályú néptánc csoportot működtet: óvodás, ifjúsági, felnőtt és nyugdíjas.

A néptáncegyüttes minden tagja rendelkezik ecseri népviselettel, mely legtöbbjüknek sajátja. Természetesen a tájegységek táncait az adott vidék népviseletében adják elő. Állandó résztvevői különböző hazai – elsősorban szlovák rendezvényeknek, de több alkalommal felléptek Szlovákiában, Lengyelországban, Ausztriában.

Hagyományőrző-értékmentő tevékenységük több területen megnyilvánul. Összegyűjtötték a régi szlovák imakönyveket, énekeskönyveket a népi vallásosságra jellemző szent énekeket, melyeket a fiatalabb generáció is megtanult és a rendszeres szlovák miséken énekelik. Emlékkeresztet, lélekharangot is készítettek az ecseri temetőben, minden évben halottak napján zenés áhítat keretében emlékeznek meg  szlovák elődeikről. 2005-ben felszentelték a háború alatt lerombolt Panenka Mária szobrot, valamint a polgármesteri hivatal előtt álló Szlovák kápolnát. Mindkét szakrális hely rekonstrukcióját a hagyományőrző kör támogatta.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Újabb parkolóhelyek épültek Alsóvároson

Az úgynevezett öregtemetőben emlékparkot  hoztak létre régi fejfákból. Tájházat és helytörténeti gyűjteményt alakítottak ki, mely az egész falut megmozgató esemény volt. Mindenki hozta féltve őrzött kincseit. A tájház közösségi házként is működik. Gasztronómiai programokat is szerveztek Sladká sobota (Édes szombat) hagyományos disznóvágás és régi szlovák ételek összegyűjtése.

Három kétnyelvű kiadvány is megjelentettek: 2000: Az ecseri lakodalmas, 2004: Historia Domus Ecseriensis, 2007: A hajdani Ecser.

A művelődési központba nagy létszámú váci közönség, illetve Vác környéki szlovákok lakta településekről  érkezettek – Acsa, Püspökhatvan, Galgagyörk, Galgaguta, Bánk, Ősagárd, Felsőpetény Nógrád, Kóspallag, Csővár – előtt mutatta be nagy sikerű műsorát  a Zöldkoszorú valamint a Petruska (nyugdíjas együttes).

Dr. Alt Gyula a Váci Szlovák Önkormányzat elnöke köszöntötte a szép számú közönséget  és a meghívott vendégeket: Szlovákiából Ipolyság polgármesterét Štefan Gregort és Vojtech Hammersmidt alpolgármestert,  valamint Vác város alpolgármestereit, Inotay Gergely és Kiss Zsolt urakat.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Váci konferencia a reneszánszról

A lendületes, pergős programban ecseri, keresztúri – Katka keringő,  békési, szepes-sárosi, zempléni, felső-garammenti táncokban gyönyörködhetett a közönség.

A  műsort gazdagították a zenekari betétszámok. Különleges élmény volt a gyönyörű népviselet, a fiatalos, lendületes előadás. Kedves színfolt volt – a gyakorlatilag három generáció jelenléte a színpadon – ez a titka annak a közösségi szellemnek, mely jellemző az együttesre.

A műsort az Ecseri lakodalmas zárta. A tánckoreográfiában megtalálható a vendégek hívogatásának szokása, a menyasszony öltöztetés, kikérés, búcsúztatás, az esküvői koszorúzás hagyománya, a kelengyehordás, valamint a menyasszony, illetve menyecsketánc. A zenekar kiváló kísérete és a lakodalom hangulata magával ragadta a közönséget, hosszan tartó vastapssal ünnepelte az együttest. (Fotó: Menczer Péter) ♦

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest

0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments