Bemutatta a választókerület országgyűlési képviselőjelöltjét a Mi Hazánk váci szervezete

Szerda délelőtt egy sajtótájékoztató keretében mutatta be jelöltjét a Mi Hazánk Mozgalom Váci Szervezete, aki majd elindul a 2022-es országgyűlési választáson. A felvezetőben Csereklye Krisztina a helyi szervezet vezetője arról beszélt, hogy az ő pártjuk az egyetlen, aki mind a 106 kerületben állít majd jelöltet.

„A tárgyalások nálunk több hónapig zajlottak, mivel jómagam nem vállaltam a jelöltséget. Ennek egy lényeges oka volt, hogy elsősorban a szakmai munkámra szeretnék összpontosítani, és ezt a vonalat szeretném a párton belül is erősíteni” – mondta, majd átadta a szót Dúró Dórának, a Mi Hazánk Mozgalom elnökhelyettesének.

A radikális politikus arról beszélt, hogy azért állítanak jelöltet minden választási kerületben, hogy azoknak is legyen választási lehetőségük, akik sem a Gyurcsány Ferenc vezetésével egyesült balliberális tömbhöz, sem pedig a Fidesz uram-bátyám rendszeréhez nem szeretnének tartozni.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  "Deákvár 125" Kiállítás megnyitó a Deákvári főtéren

 

Bemutatkozott dr. Páli Jenő, a párt országgyűlési képviselőjelöltje, aki elmondta csodálja a Dunakanyart és rendszeresen járja családjával a településeket.

 

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest

0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments