Hódmezővásárhelyről is pont nélkül tértek haza a váci focisták

Október 3-án próbálhatta meg újból a pontszerzést a Vác FC. Ezúttal Hódmezővásárhelyen léphettek pályára a váci futballisták, de végül csak a hazaiak rossz otthoni szériájának megtöréséhez tudtak hozzájárulni.

Az NB3 idei kiírásának még csak az első negyedét tudhatjuk a hátunk mögött, de annyit már most elmondhatunk, hogy úgy néz ki az idei szezon se lesz sikertörténet a Vác FC számára. Az eddigi kilenc találkozójukon kettő győzelem és egy döntetlen mellett hat vereséget szenvedtek el, többet olyan csapatok ellen, ahol esélyük lehetett volna a pontszerzésre. Csank János, a váci csapat edzője is csak a biztató edzésmunkában látott reményt és tudott bizakodni a soron következő hódmezővásárhelyi találkozójukat megelőzően.

„Többen jó formában vannak, a heti edzésmunka többeknek jól sikerült és bízom benne, hogy Tóth Milánt sikerül ráállítani a „hullámra”. Remélem, az edzésen látottak végre kijönnek a bajnoki meccsen is! A Vásárhely kellemetlen csapat, tele van békéscsabai, makói és szegedi nevelésű játékossal, akik kellő rutinnal rendelkeznek. Mindenképpen el kell kerülni, hogy egymás után gyorsan kapjunk két gólt, mert abból nagyon nehéz lesz már felállni. Az első cél most az továbbra is, hogy ne legyünk kieső helyen” – összegzett a váci tréner.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Felemás OB a gombfocisoknál

Mindkettő csapatnak égető szüksége volt legalább az egyik pont megszerzésére, hiszen a csongrádiak eddig minden otthoni meccsüket elbukták a bajnokságban és meg akarták szakítani ezt a sikertelen hazai szériát, a vendégeken levő nyomást pedig különösebben nem kell megmagyarázni, pontot kellett szerezni a felzárkózáshoz. Ennek ellenére mégis mindkét gárda óvatos taktikával lépett pályára. Kevés kapura lövés és még kevesebb gólhelyzet jellemezte a jobbára középpályán zajló küzdelmet. A váci küldöttség mondhatta el magáról, hogy valamivel aktívabb támadójátékkal rukkolt elő. Tóth Milánnak, illetve Mertse Ábelnek több lehetősége is volt, de ezeket nem sikerült gólra váltani.

A fordulás sem hozott a játék képében fordulatot, majdnem a második játékrész feléig folytatódott a sok hibával tarkított, enyhe hazai mezőnyfölényű pozíciós játék. Az idő előrehaladtával lehetett érezni, hogy az a csapat, amelyik betalál, valószínűleg győztesen hagyhatja el a pályát. Ez azért jelentett komoly problémát, mivel a hazaiak egyre inkább átvették a kezdeményezést a támadások tekintetében is. A helyzetek kihasználásában pedig eredményesebbnek bizonyultak a vásárhelyiek, a 74. percben ugyanis egy baloldali beadást követően az érkező Molnár Ádin a tehetetlen Halasi Péter mellett a hosszú sarokba fejelt. Erre a mérkőzés hajrájában kapott lehetőséget válaszolni a Vác, de először Tóth Milán lövése pattant szögletre, majd egy jobboldali beadást Kasza Balázs fejelt közelről a kapus kezébe. Így egy újabb, ezúttal 1-0-ás vereséggel térhetett haza a váci legénység.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Felemás OB a gombfocisoknál

Következőnek vasárnap 15 órától a Kozármisleny ellen lép pályára a váci csapat, ezúttal hazai környezetben.(Forrás: vacfc.com) ♦

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest

0 hozzászólás
legújabb
legrégebbi legnépszerűbb
Inline Feedbacks
View all comments