Hónap végéig kitolják a csikkmentes kampányt Vácon

Elmaradt az előre meghirdetett hétvégi csikkszedő akció, mert kevesen jöttek el az önkéntes szemétszedésre. Az önkormányzat Környezetvédelmi Munkacsoportja egy civil szervezettel együtt készítette elő szombat délelőttre a megmozdulást, elsősorban azzal a szándékkal, hogy felhívják a figyelmüket a dohányosoknak arra, hogy ne dobálják szét a közterületeken az elszívott cigarettavégeket, ám csak néhányan jelentek meg a főtéren azok közül, akik szedték is volna a szemetet. A szervezők nem adták fel, most az október végéig zajló verseny keretében, ajándékokkal motiválnák a részvételre a váciakat és a diákokat, hogy részt vegyenek a szembesítő demonstráción – írja az estv.hu.

Hiába várta a gumikesztyű, a seprű és a lapát a jelentkezőket, hogy az önkéntesekkel együtt megtisztítsák a belvárost és a forgalmasabb helyeket a szétdobált csikkektől, alig néhányan jelentek meg a szombati akcióra. Pedig lett volna mit bőven összeszedni itt is,… itt is…. és itt is. Jess Kinga a Környezetvédelmi Munkacsoport elnöke elmondta: Vác az elsők között jelentkezett a csikkmentes városok kampányhoz és bár az országban sok helyen szednek környezetvédő aktivisták különféle szemetet, egyelőre kevésbé tartják fontos tényezőnek a cigarettavéget, amit pedig jelentősen tudja szennyezni az élővilágot.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Szeretettel köszöntjük a 95 esztendős Tamás Pált

„A csikk kis méretű szemét, elég nagy számban hever a járdákon, a buszmegállókban, füvön és a sétálóutca kövei között. Laza mozdulattal eldobják az emberek, az eltávolítása azonban nem ilyen egyszerű. Nem csak esztétikai probléma, hanem nagyon nagy a káros anyag tartalma, ami miatt nagy veszélyt jelent a környezetünkre. Egy csikk akár négyezer féle toxikus kémiai anyagot is tartalmazhat, sőt a leggyakrabban gyártott csikkek 98 %-a műanyag, ami miatt a leggyakrabban eldobott egyszer használatos műanyag termék, megelőzi még a PET palackot is – fogalmazott Jess Kinga, civil kapcsolatokért felelős tanácsnok.”

Éppen ezért nem adják fel a szervezők. Egészen október végéig kiterjesztik a csikkszedési akciót, közben nyereményekkel igyekeznek motiválni az önkénteseket az akcióban való részvételre. Most azt kérik a kampány irányítói, hogy az aktivisták készítsenek fotót a helyről ahol zajlik a takarítás, majd pedig az összeszedett csikkmennyiségről is készítsenek képet és ezeket juttassák el koordinátorokhoz.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  A Vác Városért Választási Egyesület képviselő-jelöltjei az önkormányzati választáson

A résztvevők a facebookon és a plakátokon megadott telefonszámokon érdeklődhetnek a részletekről. ♦

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest

0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments