Idén is váltófutással emlékeztek meg az aradi vértanúkról a Vanyek Béla Sportcentrumban

Szikrázó napsütésben, melegben, igazi „futó időben” emlékeztek meg idén is egy váltófutással az 1849-ben kivégzett 13 aradi vértanúról. A Vanyek Béla Sportcentrumban pénteken összemérhették erőiket Vác általános, illetve középiskolái, hogy elhódítsák az esemény főnyereményét, a vándorkupát.

Már-már hagyománnyá vált városunkban, hogy a 48-49-es forradalmat követő megtorlásokra való megemlékezésre egy alternatív mód is kínálkozik a helyi fiatalok számára. A Váci Reménység Sportegyesület jóvoltából idén immáron 32. alkalommal tudják az iskolák és azok tanulói összemérni az erejüket egy futóverseny keretei között. Az emléknapnak megfelelően tematizált eseményen a gyerekek így a közös sportolás és versenyzés élménye mellett lehetőséget kapnak megismerkedni a kivégzettek neveivel, illetve némileg az akkori eseményekkel. Ehhez járult hozzá Rétvári Bence országgyűlési képviselő, illetve Marton Zsolt püspök is, akik a rendezvényt megnyitó beszédükben elmondták, hogy szerintük mire is fontos visszaemlékeznünk ezen alkalmakkor.

„Nagyon jó, hogy itt a váciak családja ezzel a váltófutással is emlékezik az első miniszterelnökünkre, akit kivégeztek 172 évvel ezelőtt és az aradi tizenhármakra. Egy olyan országban élünk, amelynek az első miniszterelnökét, nem sokkal a miniszterelnöksége után kivégezték, a második miniszterelnökünket, Andrássy Gyulát pedig még azelőtt kivégezték, mielőtt miniszterelnök lehetett volna, hiszen őt is 49 után halálra ítélték. Szimbolikusan egy bábu formájában kivégezték, majd pár évvel később ő koronázta meg Ferenc Józsefet, Ferenc József pedig őt nevezte ki miniszterelnöknek – emlékeztetett az államtitkár. – Miért fontos ezzel a futással is emlékeznünk a 48-49-es hősökre? Azért, mert egy olyan részén élünk Európának, amely mindig valamilyen birodalmak nagyon tetszik. Néha délről jön, néha nyugatról, néha keletről, de volt olyan is, hogy északról.”

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Tereprali: Laller dobogóval nyitotta a szezont

Majd őt követte a váci egyházmegye vezetője, aki azután, hogy elmondta ő hozzá is nagyon közel áll a testmozgás, megpróbálta rávezetni fiatal hallgatóságát miről beszélünk, amikor a vértanú szót emlegetjük.

„Október hatodika van és egy ilyen csodálatos sport napon mi most mégis aradi vértanúkra emlékezünk. Mi közünk van nekünk ő hozzájuk? Nagyon messzi vannak a történelemben, már a dédszüleink se biztos, hogy kapcsolatba lennének velük, ha még élnének. De mégis valamiképpen közel vannak hozzánk ők. […] Ki a vértanú? A vértanú olyan ember, aki egy eszméért, hitért áldozza életét, vérével tanúskodik hite, eszméi mellett. Számunkra ismerős a fogalom és elsősorban azokra a szentekre gondolunk ilyenkor, akik Krisztusért, hitükért vállalták a halált. Az aradi vértanúk tudatosan hozták meg szent áldozatukat, elsősorban nem a hitért, hanem a hazáért, a közösségért, a szabadságért” – fogalmazott Marton Zsolt.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Nagy sikerrel zajlott le III. Nyuszi-uszi amatőr úszóverseny

A felszólalások végeztével pedig megkezdődhetett az, amire minden jelenlévő várt. A versenyzés. A diákok ez alkalommal is 13 fős csapatokban próbálhatták meg elhódítani a vándorkupát, illetve minél előkelőbb helyezést szerezni iskolájuk, közösségük számára. Tették mindezt remek hangulatban és rendkívül sportszerűen végig egymást biztatva. A legnagyobb versengés, már megszokott módon a középiskolások mezőnyében alakult ki a Boronkay, illetve a Selye tanulói között, ezzel is fokozva a hangulatot. Így újból egy izgalmas versenynek lehettek a szemtanúi a jelenlévők, még akkor is ha a végeredmény végül a papírformát hozta.

Kegyeleti Váltófutás győztes csapatai általános iskola lány kategóriában:

  1. Árpád Fejedelem Általános Iskola – felkészítő tanárok: Kareczkiné Csernák Dóra, Balogh Baksza Anita, Tömör Csaba
  2. Karolina Katolikus Általános Iskola – felkészítő tanár: Szabó Ágnes
  3. Juhász Gyula Általános Iskola – felkészítő tanár: Winternitz Arnold

Kegyeleti Váltófutás győztes csapatai általános iskola fiú kategóriában:

  1. Árpád Fejedelem Általános Iskola – felkészítő tanárok: Kareczkiné Csernák Dóra, Balogh Baksza Anita, Tömör Csaba
  2. Radnóti Miklós Általános Iskola – felkészítő tanár: Kalec Balázs
  3. Váci Karolina Katolikus Általános Iskola – felkészítő tanár: Szabó Ágnes
OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Egy szemtanú feljegyzései - A Migazzi Zarándokház és a PüspökVác látogató és rendezvényközpont története a II. világháború előtt és után

Kegyeleti Váltófutás győztes csapatai középiskola lány kategóriában:

  1. Boronkay György Műszaki Technikum és Gimnázium – felkészítő tanár: Nemes Tibor
  2. Selye János Egészségügyi Technikum – felkészítő tanár: Nagy Kornélia
  3. Géza király Közgazdasági Technikum – felkészítő tanár: Csernák Petra

Kegyeleti Váltófutás győztes csapatai középiskola fiú kategóriában:

  1. Boronkay György Műszaki Technikum és Gimnázium – felkészítő tanár: Nagy Péter
  2. Selye János Egészségügyi Technikum – felkészítő tanár: Nagy Kornélia
  3. Géza Király Közgazdasági Szakközépiskola – felkészítő tanár: Csernák Petra

Kegyeleti Váltófutás győztes csapatai felnőtt kategóriában:

  1. Apor Vilmos Katolikus Főiskola futói
  2. Cházár András Többcélú Oktatási Intézmény tanárai
  3. Váci Reménység Egyesület csapata

Az idei Vándorkupát férfi kategóriában a Boronkay csapata, míg a lányoknál az Árpád Fejedelem általános iskola diákjai vehették át. A rendezvényt az egyesület atlétái és cserkészei segítették. ♦

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest

0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments