Kiábrándító vereség Mosonmagyaróváron

Vereséggel tért vissza a válogatott szünetről a Váci NKSE. Október 16-án Mosonmagyaróvárra utazott a váci csapat, ahol aztán egy jelentős, 31-22-es különbséggel maradtak alul. 

A válogatott szünet után a tavalyi bronzérmes, Mosonmagyaróvári KC-hez látogatott Vác női kézilabda csapata, hogy a hazai botlások után idegenben versenyben tartsa magát az előkelő pozíciókért vívott küzdelemben. A mosoniak eddig az előző szezonban mutatott teljesítményükhöz hűen szerepeltek, 4. helyen álltak és csak a Fradi ellen kaptak ki. De a váciaknak se az esélytelenek nyugalmával kellett készülniük a találkozóra, mindössze egy ponttal voltak elmaradva ellenfelüktől és az eddigi vendégszereplések, illetve a mutatott játék is adott némi okot a bizakodásra. Pozitívan és reménykedve nyilatkozott Ottó Katalin edző is a találkozót megelőzően.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Vízilabda – Rájátszás, idén csak a 13-16. helyért

„Sikerült felkészülni az ellenfélből. Reményeim szerint a lányok megemésztették a hallottakat és ha sikerül is ezeket a pályára kivinni és ugyanolyan összeszedetten játszani, mint az elmúlt fordulókban tettük, akkor esélyt látok arra, hogy akár idegenben is győzelemmel tudjunk végezni a mérkőzésen” – fogalmazott Ottó Katalin.

Azonban az ellenfél már a találkozó legelején elvett minden okot, ami miatt bizakodhatott a váci küldöttség. Pár eladott labda, illetve egy kihagyott büntető után hamar jelentős fölényt tudtak kialakítani a hazaiak. Ebből a kezdeti hátrányból még sikerült felzárkózni, de a bizonytalan, sok hibával dúsított játékon nem tudtak változtatni. A 12. percre Helembai Fanny már másodszor került a kiállítás sorsára, amit csak egy újabb elrontott Kuczora-büntető és egy üres hazai kapu mellé lőtt váci próbálkozás követett. A félidő második felére súlyos hullámvölgybe került a Váci NKSE.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Vízilabda – Rájátszás, idén csak a 13-16. helyért

A második félidőt sikerült valamivel határozottabban, két vendéggóllal kezdeni, a folytatás azonban hasonlóan alakult, mint a pihenőt megelőzően. Bukovszky Annának volt pár szép védése, ám például a csapatkapitány Hámori Konszuéla, Kuczora Csenge vagy Helembai Fanny egyértelműen gyenge produkciót nyújtott. A záró negyed órára már csak az volt kérdéses, hogy mekkora különbséggel marad alul a váci gárda. A végeredmény pedig egy 31-22-es hazai győzelem lett.

A Váci NKSE legközelebb szintén idegenben lép pályára: október 22-én pénteken este hattól Siófokon. (Forrás: vac.hu, Kép: mkcse.hu) ♦

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest

0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments