Lezárult a Cházár András Emlékév

Szeptember végén egy ünnepség keretében zárult le a Cházár András Emlékév a róla elnevezett iskolában. Bár a szervezők a tavalyi tanév végére tervezték a záró programot, de a járvány ezt a tervet felülírta, így a szokásos Cházár Nap egy ünnepi és egy szakmai részből állt idén.

Az esemény első része a Siketek Világnapjához kötődött, aminek kapcsán Ványi Lászlóné osztotta meg ünnepi gondolatait az egybegyűltekkel:

„Arra kérek mindenkit, hogy próbáljuk kizárni a külvilágból érkező zavaró tényezőket és figyeljünk belső világunkra. Figyeljünk ebben a varázslatos környezetben egymásra és törekedjünk belső világunk nyugalmának, harmóniájának és jókedvének megteremtésére. Aki ezt a békét megtudja teremteni magában, az biztos megérti Cházár Andrást. Valószínűsítem, hogy ő azért tudta álmát – a siketek iskoláját – megvalósítani, mert a külvilágból érkező negatív hatásokat képes volt kizárni és szilárd meggyőződéssel tette a dolgát egész élete során. Én évek óta törekszem arra, hogy méltóvá váljak ennek a szellemiségének a képviseletére. Azt is be kell valljam, hogy egyik példaképem Cházár András” – mondta.

Ezen alkalommal kerül sor két díj átadására is, az Angyal József Alapítvány díját egy gyógypedagógus és egy diák kaphatja meg minden évben. Idén a gyógypedagógusnak járó elismerést Ványi Lászlóné a Cházár András EGYMI vezetője vehette át.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Fehér bot napi rendezvénnyel várják az érdeklődőket a művelődési központba

„Ványi Lászlóné lelkes csapatépítő szemléletével, rendkívül energetikus és sokoldalú személyiségével megszínesíti a dolgozók és a diákok mindennapjait. Gyógypedagógusi munkája mellett lelkesen ápolja Cházár András emlékét, kutatja az iskola történetét” – hangzott el a méltatásban.

Az alapítvány tanulói díját pedig Hack Enikő kapta meg.

„Nagyon jó tanuló és kiváló sportoló. Minden versenyen, sportnapon örömmel, aktívan szerepel. Önmagára, környezetére igényes. Füzetvezetése példaértékű. Az online tanulás alatt elsőnek küldte az elkészített házi feladatokat és otthon is megfőzte, amiről elméletben tanult. Szorgalmas, segítőkész. Ha valakit megkedvel kinyílik, kedves, barátságos.”

Az ünnepi műsor, illetve a díjak átadása után koszorúzásra került sor a Cházár szobornál, majd a szakmai program következett.  Ekkor levetítésre került a 218 éves intézményről készült kisfilm, majd beszámoló következett az iskola jelenlegi működéséről, végül pedig bemutatták a kapcsolódási pontokat a többségi intézményekkel. A programon a városi intézmények és társintézmények szakemberei, illetve saját dolgozók vettek részt. Az érdeklődőknek tárlatvezetéssel került bemutatásra az intézményi múzeum gyűjteménye.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Az Ecseri lakodalmas magával ragadta a közönséget Vácon is

A vezetővel történt beszélgetésből kiderült, hogy a Cházár év programjai között szerepelt szakmai nap a felnőtteknek, projekt nap és Cházár András Emlékfutás a gyerekeknek. A SINOSZ Váci Szervezetével közös koszorúzás Budapesten a Cházár utcában és öregdiáktalálkozó az alma materben.

Januártól márciusig arra fordították az időt a pedagógusok, hogy összeállítottak egy olyan játékos munkafüzetet az iskolával és Cházár személyével kapcsolatban, ami életkoronként az óvodásoknak, alsósoknak, felsősöknek és szakiskolásoknak szól. Ennek szerkesztése most folyik. Ebből a gyerekek megismerhetik az iskola történetét és érdekességeit és emellett fejleszt is.

Képzőművészeti kiállítás megszervezésére is sor került, amelyet Rétvári Bence országgyűlési képviselő és Verebélyi Ákos a Váci Tankerületi Központ vezetője nyitott meg. A 97 darab képzőművészeti alkotás a Váci Tankerület és a Dunakeszi Tankerület iskoláiból érkezett. A kiállítás vándorkiállításként több helyszínen is megtekinthető volt. A sort a felvidéki Jólészen, Cházár András szülőfalujában megrendezett kiállítás zárta. Itt a helyi fiatalok alkotásaival is kibővítették a tárlatot. A Cházár Esten is részt vett a névadó szülőfalujából érkező delegáció, akikkel 1990 óta kitűnő kapcsolatot ápol az intézmény.

„A pénteki esemény zárta a Cházár Emlékévet. Nagyon sok élménnyel és tapasztalattal lettünk gazdagabbak. Nagyon sok új kolléga nem ismerte az iskola történelmét, ez az eseménysorozat ennek korrigálására is jó volt. Próbáljuk átadni – mi, akik 35-40-45 éve itt vagyunk – az újabbaknak az intézmény gazdag históriáját, hogy a múltat azután ők is tiszteljék, a hagyományainkat őrizzék és vigyázzanak rá!” – mondta az esemény után lapunknak Ványi Lászlóné.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Egy váci környezetvédelmi gyerekprogram, ami „egy volt a természettel”

A jövőbeli tervekkel kapcsolatban elmondta még, hogy az iskola kerek évfordulóját szeretnék méltóképpen megünnepelni, hiszen közeleg a 225 éves jubileum. Addig azonban nagy feladat áll előttük, ugyanis hamarosan elkezdődik az iskola épületének felújítása.

„Köszönöm minden munkatársamnak a Cházár Emlékév megrendezésében való részvételt és segítséget. Örülök, hogy élvezték és szerették a programsorozatot. Az is kiderült, hogy többen most döbbentek rá, hogy mit jelent a múltunk. A fenntartónak is köszönet, hogy segítette anyagilag és szakmailag az emlékév sikeres lebonyolítását” –  zárta beszámolóját az intézményvezető. ♦

NAPLÓ+ előfizetés!
Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments