Megújult a Losonci utca burkolata Verőcén

Verőce önkormányzata a Belügyminisztérium által meghirdetett „Önkormányzati feladatellátást szolgáló fejlesztések támogatása” című pályázaton 16,8 millió forint támogatási összegben részesült. A forrásból megvalósuló beruházással így meg tudott újulni a község egyik legforgalmasabb utcája.

A Losonci utcában az ott élők, illetve a gyakran arra közlekedők vélhetően nagy örömére még július elején megkezdték a már megromlott állapotú burkolat felújítását. Nem véletlenül szemelték ki pont ezt az útszakaszt, ez a település egyik legforgalmasabb csomópontja, ahol a gyermek és felnőtt háziorvosi ellátás, fogorvos és védőnői szolgálatot ellátó Egészségház is működik. Emellett ugyanitt található a bölcsőde és óvoda, valamint az utca 100 méteres körzetében az általános iskola is.

A munkálatokkal az érintett intézmények gépjárművel történő könnyebb és biztonságosabb megközelítése valósult meg. Ennek érdekében megtörtént a meglévő kátyúk megszüntetése, a felület marása és portalanítása, valamint az új 4 cm vastag aszfaltburkolat kialakítása AC 11 kopóréteggel és a kiemelt, illetve a süllyesztett szegély cseréje.

A projekt teljes költsége 19,8 millió forint lett, aminek a belügyminisztérium által nyújtott támogatás része 16,8 millió forint volt. Az új utat várhatóan október 29-én, pénteken fogják átadni. ♦

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest

0 hozzászólás
legújabb
legrégebbi legnépszerűbb
Inline Feedbacks
View all comments