Mentálhigiénés képzési és tanácsadási programok indulnak a MotiVÁCió Képzési Központban

A koronavírus járvány enyhülésével egyidejűleg lehetőség nyílik arra, hogy az idén létrejött Motiváció Képzési Központ teljes képzési portfóliójával a nyilvánosság elé lépjen. 2021. őszétől – elsősorban preventív szemléletű – mentálhigiénés képzések és tanácsadás indul, amelyek célja a lelki egészség fejlesztése, támogatása. Az egyházmegyei felnőttképzési központ vidékfejlesztési, civil és egyházi tréningeket is kínál. A képzésekre elsősorban a Váci Egyházmegyében élők jelentkezését várják. A MotiVÁCió Képzési Központ korszerű épülete a képzési infrastruktúrán túl 24 fő elszállásolására alkalmas szálláshelyként is várja az érdeklődőket – olvasható a Váci Egyházmegye sajtóközleményében.

A MotiVÁCió Képzési Központ Nonprofit Kft 2021-ben alakult, feladata, hogy a korábbi egyházmegyei felnőttképzési központ kínálatát kibővítve, korszerű módszerekkel és megújult környezetben kínáljon tréningeket, tanácsadási és továbbképzési lehetőséget az érdeklődőknek. A központ a Váci püspökség egykori gazdasági épületének déli, felújított szárnyában kapott helyet. Kialakításra került benne két, egyenként 20 illetve 30 fős képzési terem, egy terápiás szoba, 24 fő számára elhelyezést biztosító 1-2 ágyas, fürdőszobás szobák, teakonyha, közösségi terek, amelyek nagyon szép környezetben, a váci Duna-parthoz közel várják a résztvevőket.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Ismét a gyermekek védelme volt a téma a városházán

A koronavírus járvány enyhülésével lehetőség nyílt arra, hogy a MotiVÁCió meghirdesse megújított képzési portfólióját. A korábbi vidékfejlesztési, civil és belső egyházi képzések mellé bekerültek a kínálatba a mentálhigiénés képzések és tanácsadás is. Ez utóbbira egyre nagyobb igény van az egyének, házaspárok, közösségek és munkáltatók oldaláról egyaránt. A mentálhigiénés kínálat az egyéni tanácsadástól a házasság erősítő tréningeken keresztül a gyermek és ifjúsági korosztálynak szóló fejlesztő programokig olyan elemeket tartalmaz, amelyek a lelki töltekezéshez és megújuláshoz szükségesek, elakadás vagy válsághelyzet esetén szakszerű segítséget és útmutatást tudnak nyújtani. A Központ további célja, hogy mentálhigiénés szakember hálózatot építsen ki az egész egyházmegye területén, mindenki számára a lakóhelye szerinti legközelebbi helyen elérhetővé téve egyes szolgáltatásokat.

Aktuálisan elérhető mentálhigiénés képzések és tanácsadás:

Egyéni és csoportos felnőtteknek szóló programok:

  1. Egyéni mentálhigiénés beszélgetés: egyszeri vagy többszöri alkalommal is igénybe vehető segítő beszélgetés szakemberrel.
  2. Gyászfeldolgozó csoport: Sorstárs segítő, erőforrás feltáró csoport, 8 alkalmas, nov.19-től kéthetente pénteken.
  3. Önismereti csoport: Pszichodráma módszereit (szituációs és dramatikus játékok, megosztások, beszélgetés) alkalmazó csoport, 15 hónapos folyamatban, nov. 8-ától kéthetente vagy havonta.
OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Föld napi váci rendezvények – Kerékpáros felvonulás és Naszály túra

Egyéni és csoportos gyermek-, és ifjúsági korosztálynak ajánljuk:

  1. Gyermek és ifjúsági coaching: 5-10 alkalmas beszélgetéssorozat, ahol a gyermekek jobban megismerik magukat, felfedezik saját erőforrásaikat, hogy arra támaszkodva tudjanak továbblépni. Az alábbi helyzetekben ajánlható: tanulási nehézségek, iskolaválasztás, baráti, családi kapcsolati problémák, önelfogadás, magabiztosság hiánya. Résztvevőkkel egyeztetett időpontban.
  2. „Kid’s skill” egyénileg vagy csoportosan: megoldásfókuszú módszer gyerekeknek és fiataloknak. Lényege, hogy az életében felmerülő problémák jó része megfogalmazható olyan készségként, amely megtanulható és/vagy fejleszthető. A résztvevők egyénileg (4 éves kortól felfelé) vagy csoportban (8-14 éves korúak) ezek megértésén és elsajátításán dolgoznak. Résztvevőkkel egyeztetett időpontban.

Házaspároknak, családoknak szóló programok:

  1. Család- és párkonzultáció: házasságban, párkapcsolatban vagy akár egyszülős családban történt elakadás, vagy krízishelyzet esetén igénybe vehető segítő beszélgetés.
  2. Ölelj át párkapcsolati tréning: Intenzív, érzelmi fókuszú hétvége (okt.14-17.) házaspároknak, akik szeretnék elmélyíteni kapcsolatukat.
  3. Törékeny Kincsházasságerősítő tréning: Párkapcsolat fejlesztő, hat alkalmas segítő csoportfoglalkozás sorozat házaspároknak, akik javítani szeretnének kapcsolatuk minőségén. Indul: őszi félévben.
OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Szakmai napot tartottak a váci humán szféra munkatársai

A képzések jelenleg bekerülési áron érhetők el, de keressük a megoldást arra, hogy rászorulók esetében támogatott áron tudjuk biztosítani a részvételt. Kérjük, ezzel kapcsolatban minden esetben a jelentkezési felületen vagy a megjelölt kapcsolattartónál érdeklődjön. A képzés díja tartalmazza a terembérletet, a képzést vezető szakemberek tiszteletdíját, bentlakásos vagy többnapos programok esetében a szállást, ellátást. Helyszín minden esetben a MotiVÁCió Központ Galamb köz. 5.sz. alatt található épülete.

Bővebb információ, meghirdetett időpontok és jelentkezés: http://felnottkepzes.vacem.hu/

A MotiVÁCió Képzési Központban továbbra is elérhetők a korábban már sikeresen lebonyolított vidékfejlesztési képzések: aranykalászos gazda, fakitermelő, falusi vendéglátás, de átalakulnak a megújult OKJ rendszernek megfelelően. Fiatal vállalkozókat céloz a „Vállalkozó leszek!”, gyakorló vezetőknek szól és új módszerek elsajátítását segíti a „Motiváció tréning”. ♦

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest

0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments