Raktárbázist épít Vácon a CECZ kínai cégcsoport: a környezetvédelmi előírásokat be kell tartani
A kínai CECZ cégcsoport 27 milliárd forintos raktárberuházást indít Vácon, a Toperini Ipari Parkban, az E-kereskedelmi Ipari és Logisztikai Park mintegy 56 ezer négyzetméternyi területen valósul meg, a fejlesztést csütörtökön mutatták be a helyszínen – írja az MTI. A város üdvözli, hogy újabb cégcsoport választja a települést, de ugyanakkor felhívja a figyelmet, hogy a környezetvédelmi előírásokat be kell tartani – írják közleményükben.
Rétvári Bence, a térség KDNP-s országgyűlési képviselője a nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű beruházás kapcsán arra hívta fel a figyelmet, hogy a 27 milliárd forintos fejlesztés az évtized legnagyobb beruházása a városban, amely egyben világszintű technológia érkezését is jelenti, a raktárbázis pedig – nagy léptékű kapacitásával – a kereskedelem és a termelés szempontjából is jelentős lépés. Hozzátette: a beruházás nemcsak munkahelyeket teremt, hanem helyi iparűzési adóbevételt is hoz a következő évtizedekben.
A 14 ezer négyzetméter alapterületű okosraktár felépítése és működtetése több szempontból is előremutató projekt – emelte ki Schanda Tamás, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) parlamenti és stratégiai államtitkára. Az intelligens raktárban összesen 700 robot és 150 méternyi szállítószalag segíti majd az óránként akár 45-55 ezer tétel kezelését.
Várhatóan 110 új álláshely jön létre, amelynek 40-50 százalékára tartósan munkanélküli, 10-15 százalékára megváltozott munkaképességű embereket, 15-20 százalékára magasan képzett munkaerőt várnak.
Az államtitkár kiemelte, hogy a beruházók már a csarnok tervezése során be kívánják vonni a folyamatba a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemet és az Óbudai Egyetemet, az elkészült okosraktár vegyes felhasználású K+F laborját pedig mindkét egyetem használhatja majd. A beruházó emellett saját ösztöndíj alapítását is tervezi, a magyar hallgatók a Kínai Népköztársaságban mélyíthetik el raktárlogisztikai tudásukat. A beruházás energetikai szempontból is korszerű lesz – folytatta -, energiaigényeiket napelemekkel és földhővel oldják meg.
Az okosraktár mellett két másik komplexum is épül a területen: egy 15 ezer négyzetméter alapterületű raktár akkumulátor és akkumulátor-alapanyagok számára, illetve egy 5,5 ezer négyzetméter alapterületű, vizsgálókesztyű-alapanyag és egyéb egészségügyi termékek tárolására szolgáló – állandó hőmérsékletű – raktár.
„A koronavírus-járvány rávilágított arra, hogy egy országnak fel kell tudnia halmozni az egészségügyi eszközöket, védőfelszereléseket” – mondta Schanda Tamás.
A beruházás várhatóan másfél év múlva fejeződik be – közölte Szabó Zoltán, a CECZ csoporthoz tartozó Ghibli Raktárlogisztikai Kft. vezetője -, a fejlesztés segíteni fogja a magyarországi e-kereskedelmi központ létrehozását, valamint hogy Magyarország lehessen Közép-Európa e-kereskedelmi központja.
A CECZ az első kínai nemzeti szintű kereskedelmi logisztikai típusú tengerentúli együttműködési zóna és az első kínai nemzetközi marketingszolgáltatási platform – olvasható a háttéranyagban.
A városháza pénteken kiadott közleménye arról ír, hogy város vezetése üdvözöl minden olyan beruházót, amely hozzájárul a térség fejlődéséhez és a lehető legszigorúbb módon betartja az előírásokat – kiemelten a környezetvédelemmel kapcsolatban.
„Fontos minden olyan vállalkozás, amely Vácot választja és az itt élő családoknak biztosít megélhetést. A beruházást nemzetgazdasági szempontból kiemeltté nyilvánította a kormány, ezért számos kérdésben már nem kell az önkormányzattal egyeztetni és nem szükséges a város jóváhagyása sem. A városvezetés bízik abban, hogy a korrekt partneri együttműködés ennek ellenére megmarad, és a vállalkozás maximálisan figyelembe veszi Vác érdekeit és az itt élő emberek igényeit.
Az önkormányzat a terület iránt érdeklődőknek korábban jelezte, hogy nem támogatja akkumulátorgyártáshoz használt veszélyes anyagok tárolását a városban” – írják. ♦