A bringások maguk tisztították meg az elhanyagolt útszakaszt

Látva a Vác és Verőce közötti kerékpárút elhanyagoltságát és a szakasz ebből eredő veszélyességét, a Magyar Kerékpárosklub dunakanyari csoportjának tagjai szombaton a hideg, ködös idő ellenére gereblyét, ásót, seprűt és metszőollót ragadtak, hogy maguk orvosolják a problémát.

Az Eurovelo 6 nemzetközi túraútvonal részét képző, a napi közlekedésben és a hazai turisztikában is kiemelten fontos útszakaszon falevelek és több centi vastag föld nehezítették a közlekedést. Több helyen nem lehetett már látni az aszfaltcsík szélét jelző vonalat, ami sötétben különösen veszélyes lehet. Több kereszteződés átvezetését is sár borította, illetve bokrok lógtak a bicikliútra. A szakaszon található egy olyan útszűkületekben már nem fért el egymással szemben két kerékpáros. A munka során festékkel jeleztek több bukkanót az aszfalton.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Szociális infrastruktúra megújítása az Alsó-Ipoly mentén

„Már nagyon meg kellett ezt valakinek csinálnia, mert a legszűkebb szakaszokon alig fért el két, egymással szemben tekerő bringás. Két és fél óra munkánk eredményeként újra teljes szélességben tekerhettek a bringaúton, elcsúszástól sem kell annyira félni.” – fogalmaztak az esemény utáni Facebook posztban.

A tucatnyi felnőtt és a nekik segítő gyerekek közösségi munkája nem csak egy lelkes önkéntes program volt. A Magyar Kerékpárosklub fel szeretné hívni a figyelmet arra, hogy a közútkezelők a mostaninál gyakrabban tisztítsák a kerékpárutakat.

„Szeretnénk egyben felhívni a figyelmet a kerékpárutak takarításának hiányára. A bicikliutak karbantartása a közútkezelők feladata lenne, nem a lakóké. Mi viszont a rossz idő ellenére is élveztük ezt a délutánt, mert nagyon jó érzés együtt cselekedni egy közös célért.” (Forrás: Magyar Kerékpárosklub)♦

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Szociális infrastruktúra megújítása az Alsó-Ipoly mentén

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest

0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments