kozponti gyogyszertar banner 728x90 (1)

Adventi programok és újévi koncert Szentendrén

Adventi gyertyagyújtás, vásár, művészeti és kulturális programok, kiállítások és újévi koncert is várja az érdeklődőket november 27. és január 10. között Szentendrén. A szervezők tájékoztatása szerint újra ünnepi díszbe öltözik a város történelmi belvárosa az adventtől vízkeresztig tartó ünnepi időszakra.

A főtéren a város karácsonyfája mellett adventi koszorú, betlehem és világító hógömbök is helyet kapnak.
Adventi vásárt tartanak a sétálóutcában, ahol a helyi és környékbeli kistermelők áruin túl az ország más területeiről érkező kézművesek portékai közül is válogathatnak az érdeklődők. A négy adventi vasárnap délutánján pedig ünnepélyes gyertyagyújtás lesz, amelyet ünnepi műsor, esténként fényfestés egészít ki. Emellett az „Amitől jó a világ” elnevezésű programsorozatban a város civil szervezetei, egyesületei jótékonysági akciókat, programokat szerveznek, hogy a bevételből támogassák a nehezebb körülmények közt élőket. De mindezeken felül is színes programkínálattal készülnek a településen:

  • November 27-én, a középkori zenét játszó Bordó Sárkány zenekar lemezbemutató koncertet ad az Árpád Gimnázium kórusának közreműködésével.
  • December 3-án a fennállásának 10 éves jubileumát ünneplő STOP Makarenko underground zenekar Stop Mikulás című műsorával lép fel.
  • December 4-én rendezik a jótékonysági Mikulásfutást, városszerte pedig világító adventi kalendárium létrehozására buzdítják a helyieket.
  • December 7-én a Borbély Műhely jazzquartet idei utolsó, szentendrei koncertjére készül.
  • A helyi teátrumban rendezendő SzentEndrei Szalonban december 12-én Nagy Barbara festőművésszel és Németh Kristóf színművésszel beszélget Endrei Judit.
  • December 17-én a Hamvas Béla Pest Megyei Könyvtár színháztermében a Holle anyó varázslata című színházi produkció lesz látható.
  • December 18-án a Péter Pál templomban az esti mise utáni Adventi hangversenyen Musica Beata Vegyeskar és Új Szentendrei Kamarazenekar örvendezteti meg hallgatóságát.
  • Ugyancsak december 18-án a k2 Színház Béke-betlehemi játék egy részben című előadását a MANK Galériában tekintheti meg a közönség.
  • December 19-én Karácsonyi csillagok címmel a Szentendrén élő Fischl Mónika ad adventi koncertet a Hamvas Béla Pest Megyei Könyvtár Színháztermében. Az énekesnő vendége Dolhai Attila lesz.
  • A Szamos Cukrászdában Karinthy Ferenc Dunakanyar című előadása december 27-én és december 30-án is műsoron lesz Szinetár Dórával és Makranczi Zalánnal a főszerepben.
  • Január 8-án az Borbély Műhely Újévi koncertjén lehet részt venni a Hamvas Béla Pest Megyei Könyvtár színháztermében, a vendég Szolnoki Péter lesz.

Mindeközben a Dunakorzón karácsonyi filmek várják az érdeklődőket. Tiszeker Dániel Nagykarácsony című mozija és Dobó Kata új rendezése, az El a kezekkel a papámtól! című filmek mellett Steven Spielberg Oscar-díjas rendező West Side Story című musicalje is szerepel a műsorban. (Kép: szentendre.hu) ♦