Az utasok javaslatait figyelembe véve bővül az új vasúti menetrend

Életbe lép a MÁV-START 2021/2022-es menetrendje, amelyet idén első alkalommal, online társadalmi egyeztetés során lehetett véleményezni. A közszolgáltatást megrendelő Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) döntése alapján, a nyáron beérkezett érdemi észrevételekből több fejlesztés is megvalósul már a decemberi menetrendváltástól – írja a mavcsoport.hu.

A december 12-én, vasárnaptól érvényes új menetrend nem csak a pályafelújítások, járműbeszerzések révén lehetővé vált módosításokat tartalmazza, hanem a lakosság javaslatait is figyelembe veszi, hogy még inkább az utasok igényeihez igazított gyakorisággal és indulási időkkel közlekedjenek a vonatok. Emellett a vasúttársaság a megváltozott utazási szokásokat is számításba vette, és több vonalon tovább javítja a szolgáltatási színvonalat, növelve a környezetbarát vasút versenyképességét az egyéni közlekedéssel szemben.

A térségünket is érintő innovációk:

  • A tatabányai, veresegyházi, pusztaszabolcsi, illetve dunaújvárosi vonalon új hajnali, illetve késő esti, éjszakai vonatok közlekednek. Új G71 jelzésű gyorsított szerelvényt fognak indítani Budapestről Veresegyházon át Vác felé.
  • Minden budapesti elővárosi vasútvonalon jelentősen csökkentik, többségükön feloldják a karácsony és újév között korábban alkalmazott közlekedési korlátozások jelentős részét, így az eddig kimaradó személy- és gyorsított személyvonatok az ünnepi időszakra eső munkahéten is sűrű kiszolgálást biztosítanak.

A járási szintű menetrendi egyeztetések a területi közlekedésszervező irodák közreműködésével, az önkormányzatok, térségi nagyfoglalkoztatók, közintézmények képviselőinek bevonásával zajlanak. Idén júliusban a KTI Közlekedéstudományi Intézet Nonprofit Kft. a honlapján kialakított felületen – első alkalommal – online véleményeztetésre bocsátotta a menetrendtervezetet. Több mint háromezer észrevétel, előremutató ötlet és javaslat érkezett be. Ezért az ITM úgy döntött, nem várja be a jövő nyárra tervezett éles egyeztetést, számos kínálatbővítés – a közlekedők elvárásaihoz igazodva – teszi kedvezőbbé, gyorsabbá az utazást már a december 12-én hatályba lépő menetrendváltástól.

A közösségi közlekedést gyakran használók legközelebb jövő nyáron tehetik meg észrevételeiket, javaslataikat a vasúti menetrendek tervezéséhez. A hosszabb távú tervek szerint az elektronikus egyeztetést az összetettebb helyközi autóbuszos menetrendekre is kiterjesztik majd. A buszjáratok menetrendjét november végén teszi közzé a Volánbusz. ♦

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest

0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments