Dobogós váci helyezések a nemzetközi karate kupán

Többek között váci érdekeltséggel rendezték meg november 20-án Törökbálinton az IBK Kyokushin Karate Nemzetközi Kupát. Városunk két résztvevőt is delegált a magas rangú, több nemzetet is felsorakoztató rendezvényre, akik tisztességesen helyt álltak és szép eredményekkel tértek haza.

A Vác-Deákvár SE két fővel mérettette meg magát hétvégén az IBK Kyokushin Karate Nemzetközi Kupán, melyen 3 ország 13 szervezetének 53 klubja, közel 300 versenyzője jelent meg. Városunk képviseletében a helyi egyesület tehetsége, Becsei Balázs indult el élete első versenyén. Szűk 9 órás várakozás után kezdhette csak meg szereplését, de megérte türelmesnek lennie. Szép 3 küzdelmet abszolválva, a nehézsúlyú ifi (15-16 évesek) mezőny egyik legkönnyebbjeként, 86 kilóval a harmadik helyen végzett. Tette mindezt úgy, hogy csak a rutin hiányából kifolyólag nem tudott előkelőbb helyezést elérni, hiszen egy hajszálnyival maradt csak le ellenfeleitől.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Vízilabda – Rájátszás, idén csak a 13-16. helyért

Őt a váciaknál edzőként is tevékenykedő Wachtler Viktor követte, aki ez alkalommal versenyzőként is képviselte a klubot. Sajnos a formagyakorlat versenyszámban nem sikerült bekerülnie a legjobb négybe, azaz a döntőbe, mivel mindössze egy tizedponttal, de lemaradt. Így ebben a számban az 5. helyen zárt. De itt még nem ért számára véget a versenyzés. Senior férfi könnyűsúlyú küzdelemben tudta kárpótolni magát és hozta a kötelező 1. helyezést. ♦

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest

0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments