Elmarad a Megyenap és a Sporkarácsony

A koronavírus-járvány idén is meghiúsította a hagyományos Pest megyei Megyenapot és Sportkarácsonyt. A döntést Szabó István, a Pest Megyei Közgyűlés elnöke jelentette be a Megyeházán a novemberi ülés során – derült ki a pestmegye.hu közleményéből. 

Még 1999. december 4-én ünnepelte Pest Megye Közgyűlése Pest-Pilis-Solt vármegye megalapításának a 354 éves évfordulóját. Ezen ünnepi alkalomból nyilvánították ezt a napot Megyenappá, amikor évente kitüntető díjakat adhatnak át, elismerve a közművelődés, a tudomány és kultúra, az építészet, a környezetvédelem, valamint a közbiztonság és a társadalmi összetartozás érdekében tett erőfeszítéseket. Ez Vác számára is mindig az év egyik kiemelkedő eseménye, hiszen rendre elismerésben részesülnek városunk jeles személyiségei is.

A megyei közgyűlés novemberi ülésén azonban elkeserítő hírt kellett bejelentenie Szabó Istvánnak, a gyűlés elnökének. Ugyanis az elmúlt hetek romló járványügyi adatai miatt azt a felelős döntést hozták, hogy az idei Megyenapot és Sportkarácsonyt nem rendezik meg. A díjazottaknak így alternatív módokon fogják eljuttatni díjaikat és okleveleiket.

A képviselők egyébként a közmeghallgatás után döntöttek a sportdíjak odaítéléséről, a győztesek névsorát, viszont csak a későbbiekben teszik nyilvánossá. ♦

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments