Érmekkel zárták az őszi szezont a váci tornászok

Nem fáradnak a puentés tornászlányok. A törökbálinti Hegyvidéki Kupán és a mogyoródi „Heni néni emlékverseny”-en aratott sikerek után odatették magukat az őszi szezon végén is. A hétvégén Budapesten és Gyálon képviseltette magát a váci egyesület és újból sok éremmel büszkélkedhetnek.

November 13-án a Viktória Kupa versenysorozat részeként a fővárosba utazott a Puente Sportegyesület egy kis küldöttsége, ahol két év kényszerpihenő után mutathatták meg újra ezen az akrobatikus torna kiíráson, hogy mire képesek. Kolarik Petra és Aradi Mia párosa volt az, amelyik elérte, hogy képviselhessék csapatukat és ennek megfelelően mindent megtegyenek a siker érdekében. A két lány tisztesen helyt is állt a megmérettetésen és végül bronzéremmel gazdagították kollekciójukat.

De itt még nem volt megállás a hétvégén a váciaknak. Vasárnap egy másik különítménnyel Gyált vették célkeresztbe, ahol az őszi szezon utolsó RG versenyét rendezték meg. A Snowflake Cup-on a már megszokott Buzogány, Karika és Labda csapatokra oszlottak szét, így újból három korosztályban is elindulhattak a dobogós helyezésekért. Tették mindezt sikerrel, hiszen az előbbi két alakulat bronz, míg az utóbbi ezüstérmet tudhat magáénak.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Fiatal birkózóink sikere a területi diákolimpián

Most egy kis pihenés, majd alapozás vár a fiatal tornászokra, amivel a következő versenyszezonra készítik fel őket. Ott az eddigiektől eltérő módon egyéniben indulhatnak majd el és mérkőzhetnek meg a végső győzelemért. ♦

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest

0 hozzászólás
legújabb
legrégebbi legnépszerűbb
Inline Feedbacks
View all comments