Év végi szenzációk a váci színházban

Az esztendő utolsó hónapjában is változatos és közönségcsalogató előadásokkal várja látogatóit a Váci Dunakanyar Színház. Városunk teátrumába már a hónap negyedik napján megérkezik a Mikulás – írja a vac.hu.

Dr. Varga Katalin, a színház ügyvezetője programismertetőjében kiemelte, hogy december 4-én, szombaton délután öttől családi program, Méhes Csaba „világbajnok” pantomimes bohóc és zenész barátai műsorával várják a Mikulást. Még kaphatók jegyek.

„A nyári évadnyitás óta fokozatosan élénkült a produkciók iránti érdeklődés, ami nem véletlen, hiszen számos közismert, nagynevű művészt láthattunk vendégül. Úgy tűnik, nem lesz ez másképp az évet záró hónapban sem.” – emelte ki érdeklődésünkre az ügyvezető.

A „Váci Dunakanyar Színház: kultúra és minőség szívvel-lélekkel” mottó köré szervezett programjai közül az évzárásig hat előadás lesz, melyek változatos kínálatot jelentenek. Az említett Mikulás-délutánon kívül két vígjáték, egy kamaradarab és két, a román rendszerváltó 1989-es forradalom történetéről szóló előadás is látható majd.

De még november végén (28-án, vasárnap 15 órától) a Dumaszínház – DEKK közös produkciója (Bánki Gergely, Stefanovics Angéla, Keszég László és Mészáros Béla) szereplésével a „40!, avagy véges élet” című vígjátéka is várja a szerencsés jegytulajdonosokat. Aztán december 10-én, pénteken Lengyel Tamás stand up comedy estjén a kezdők és a haladók is megismerkedhetnek az apanevelés fortélyaival. Másnap egy Orlai produkció, a „Nem baj, majd megértem” mutatja be egy Ceausescu Romániájából menekült fiatal, azóta a halhatatlanok társulatának balettművész tagja, Bodor Johanna igaz történetét.

December 17-én, pénteken egy megrázó dokudráma kerül a váci közönség elé, amely Kőszegi Mari és György Zoltán Dávid súlyos betegekkel lefolytatott beszélgetéseiből állt össze. December 18-án a nagyváradi Szigligeti Színház Vácon is bemutatja a Városmajori Szabadtéri Fesztivál díjnyertes darabját, a „Napnyugta Expresszt”. A két ünnep között, december 29-én, szerdán este hétkor egy újabb fergeteges Orlai produkció, az „Egy apró kérés” kerül színpadra. A házastársi (v)iszonyokról szóló darabot felnőtteknek ajánlják, szereplői: Szávai Viktória, Járó Zsuzsa, Debreczeny Csaba és Mészáros Máté. ♦

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest

0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments