Fényárba borul a Naszály-hegy

Mindig is fontos volt a Duna-Dráva Cement (DDC) számára, hogy kiemelten kezelje a régió természeti erőforrásait és támogassa a működési környezetében élő közösségeket. Örömmel áll minden olyan kezdeményezés mellé, amellyel a környezetében élők számára értéket teremthet. Éppen ezért támogatta a Kossuth-díjas és Liszt Ferenc-díjas magyar zongoraművész, Bogányi Gergely, egy fénykereszt felállításával kapcsolatos törekvését – írja a duna-drava.hu

A zongoraművész Vácott született, és a szülővárosában kezdte meg zongora tanulmányait. Ahogy a DDC, úgy a ma már világszerte (el)ismert Bogányi Gergely számára is fontos, hogy minden lehetőséget megragadva támogassa Vácot és környékét.

A zongoraművész egy több méter magas, ún. Fénykeresztet állíttat a Naszály-hegyen, amely fontos szakrális jelentéssel bír. Régóta érlelődött benne a fénykereszt gondolata, valamint az, hogy a világban fellépő nehézségek ellen ezzel is védekezni tudjon a település. Meggyőződése, hogy a jelképnek erős védelmi hatása van, fizikai és lelki értelemben egyaránt.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Újabb parkolóhelyek épültek Alsóvároson

2005-ben több mint 7000 fénykereszt állt már világszerte. Magyarországon 2002. november 1-jén állították fel az elsőt Debrecenben, a másodikat Tolna megyében, Németkéren, a harmadik ismert fénykereszt pedig a máriaremetei.

A – világszerte nagy jelentőséggel bíró – fénykeresztet a Naszály déli oldalára állítják fel november első felében, amelyhez a DDC a területet biztosítja, illetve az alap elkészítésében is segédkezik. ♦

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest

0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments